Ingyen Wii - tényleg!

 

Xpango Akció! 500 forint ajándék minden alám regisztrálónak! Részletek: http://ingyenpenz.info

Ez az oldal a http://ixpango.info címen is elérhető!




Vagy ha nem tetszik a wii, akkor ingyen XBox vagy ingyen PSP, vagy esetleg ingyen Ipod, netalán ingyen nokia telefon.

Na jó igazából nem ingyen van, ha csak azt a kölcsön 1 dollárt nem tekintjük ingyennek, mint a Real nevezetű cég. De inkább kezdem az elejéről:

Miről van szó?

Van egy cég aki rájött, hogy az affiliate jellegű bevételek milyen jók. (Ezek azok a kereseti lehetőségek, mikor egy embert beajánlasz valami weblapra, és kapsz érte X dollárt, vagy valami más juttatást.) Arra is rájött, hogy egyetlen oldal népszerűsítésével nemigen lehet meggazdagodni. Mi tehát a megoldás? Igen, több oldal reklámozása.

Igen ám, de mivel vegye rá a júzereket hogy az ő ajánlásával regisztráljanak egy csomó oldalon, és egyáltalán milyen weblapon reklámozzák a többi oldalt? Azt ugye mindenki érzi, hogy egy oldal, aminek önmagában semmi célja, csak hogy regisztrálj ide, regisztrálj oda, nem igazán vonzó az userek számára.

Ezért ők feldobták egy kicsit a rendszert: Minden regisztráció után krediteketet adnak, a krediteket pedig tárgyi ajándékokra lehet beváltani.

 

Hogy működik?

Így már kicsit érdekesebb a dolog, nem? :) Most kérdezheted, hol az átverés? Igazából sehol, csak egy kis csúsztatás van a dologban: Csak fizetős oldalakra lehet regisztrálni, pl póker, kaszinó, aukció. Ezekért értéktől függően 1-5 kreditet kaphatsz. DE, a legolcsóbb ajánlat mindössze egy dollár, ami igazán nem sok egy wiiért.

További krediteket lehet még szerezni úgymond emberek beszervezésével: Minden ember után, aki a te azonosítóddal regisztrált az Xpango (ez a szóban forgó cég) oldalán, és végrehajtott egy offert, vagyis regisztrált egy xpango által ajánlott oldalon is, 1 kreditet kapsz.

 

Mit kell tenned egy Wiiért? (ez csak egy lehetőség a sok közül!)

A wii 18 kreditbe kerül.

  1. Regisztrálsz az Xpango oldalán.
  2. Végrehajtod a RealPlayeres offert, amiért 1 kreditet kapsz, és 1 dollárba kerül.
  3. Keresel 17 embert, aki regisztrál a te azonosítóddal az Xpango-ra, és szintén végrehajtja a 2. pontot. Nem elég csak regisztrálni, valami offert is kell csinálniuk!

Nem valami bonyolult mi?

Válassz ajándékot!

Felül jobbra a 'Gifts' menüpontra kattintva kilistázhatod a választható ajándékokat. Utána jobb oldalt válthatsz kategóriát: játékkonzolok, mobiltelefonok, MP3lejátszók. Ha ráviszed az egeret az ajándékra, akkor láthatod, hogy hány kreditbe kerül.

Kell egy kártya

A legszükségesebb hozzávaló egy interneten használható bankkártya, mellyel a befizetéseidet tudod intézni. Viszont ez is INGYEN van. A CIB bankban a CIBEZZ nevezetű számlacsomagot kell igényelned, ami 18-26 éves korig, vagy amíg felsőoktatásban tanulsz, teljesen havidíj, kártyadíj, átutalási díj mentes. Ha nem hiszed, járj utána!
A csomaghoz tartozik egy speciális interneten használható bankkártya, és egy különálló bankszámla is, melyre csak a kártyás fizetés előtt teszted rá a pénzt a (szintén ingyenes) internetbankban. Ezáltal teljesen biztonságos, csak annyit tudnak levonni amennyi pénz az internetes számládon van.

Az OTPnél is van egy hasonló megoldás az internetes fizetésre, náluk Webkártyának hívják. De ez nem ingyenes.

Használhatók továbbá az eredeti dombornyomott Visa (nem Electron!) és Mastercard kártyák.
A Visa Electron kártya általában nem alkalmas internetes fizetésre. Lehet, hogy van ahol működik, de ez a kibocsájtó banktól is, és az elfogadó helytől is függ. A real-es offernél nem használható!

Nekem CIB Netkártyám van, ezt eddig minden helyen elfogadták ahol próbáltam: PayPal, WoW, SecondLife, 888.com, eBolt.hu, mindenféle internetes boltok, na és persze a Real.com.

További infók az interneten használható bankkártyákról ITT.

 

Útmutató (ITT egy másik színes-szagos útmutató, ha ezzel nem boldogulnál!)

Ha van már bankkártyád, akkor a következő lépés a regisztráció az Xpango oldalán. Válassz valamit, aztán katt felül középen a zöld Sign Up! feliratra.

regisztrácó segítség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Ne felejtsd el kiválasztani az ajándékod!
Miután ezekkel megvagy, kapni fogsz egy email a megadott címedre. Ez ebben található linkre kattintva érvényesítheted a regisztrációd. Amíg ezt nem teszed meg, nem fog működni a loginod!

 

<FRISSÍTÉS> Innentől érvénytelen az útmutató, mert megszűnt a RealPlayeres offer. De van egy másik megbízható egydolcsis, a GoToMyPC. Alapból nem látszik, annyi a trükkje, hogy az UK kategóriát kell választani, nem az Internationalt.

Nem elég csak regisztrálni! Ha nem csinálsz semmilyen offert, biztos hogy nem kapsz semmit!

 

Az első kredit megszerzése

Miután ezzel kész vagy, jöhet a realplayer offer:

Ez lényegében egy trial előfizetés valami Superpass dologra, és ha nem mondod le 14 napon belül, akkor be kell fizetned az előfizetési díjat (~15 dolcsi), szóval erre figyelj oda.

  1. Indíts egy Internet Explorert (firefox, opera nem jó!) . Töröld a cookiekat! (legalább a real.com és az xpango.com-ról kapottakat)
  2. Jelentkezz be az Xpango oldalra.
  3. Kattints a vízszintes felső menüben a My Account-ra. A függőleges menü legfelső Orders/Credits/Referral ID menüpontjában nézd meg a saját referral ID-det.
  4. Kattints a második, Xpango Offer Directory menüpontra. Válaszd ki a Realplayeres offert.
  5. Írd be a saját referral IDdet és kattints a participate gombra.
  6. A real oldalán kattints középtájon a Free Download (free 14-day free trial) gombra.
  7. Írd be az xpangón is használt emailcimed és egy jelszót kétszer, majd kattints a Continue gombra. New Customer legyen kiválasztva.
  8. Töltsd ki az adatlapot az Xpangos regisztrációhoz hasonlóan, majd add meg a bankkártyád adatait. FIGYELEM! mielőtt a Place Order gombra kattintasz, gondoskodj róla hogy legyen legalább 1 dollár a kártyádon! Ezt le fogja vonni, de pár hét után visszaadják! Csak a kártyaellenőrzés miatt kell.
  9. Most várd meg, amíg eltünik a processinges oldal, NE zárd be! Épp most szabadultál meg 1 dollártól egy időre:) A következő lap a nyugta lesz, a rendelési azonosítóddal. Ugyanezt elküldik emailben is, melyben ott lesz a link a real accountodhoz, ahol majd lemondhatod az előfizetést.
  10. A Continue-ra kattintva további hülyeségeket ajánl fel megvételre, de neked egyikre sincs szükséged úgyhogy ne legyen kipipálva egyik sem. Continue.
  11. Ha minden jól ment, most letöltheted a realplayert, és élvezheted ezt a Superpass dolgot.

Kb. 10-11 nap múlva jóváírják a kreditedet az Xpangon. Ekkor lépj be a realplayer accountodba és egyszerűen mondd le az Superpass előfizetést. Vigyázz hogy ki ne fuss a 14 napból!
Máris van 1 kredited!

Lehet, hogy csak 15-20 nap múlva adják meg a kreditet a Superpassra, tehát miután már lemondtad. Két haverom is járt így, úgyhogy érdemes türelmesnek lenni.

 

Innentől nincs más hátra, mint keríteni még néhány embert, és örülni az ajándékodnak!

<FRISSÍTÉS> Jah és ne Wiit kérjél mer az nincs nekik, énis több mint egy hónapja várok rá...


 

Kategóriák

Egyéb , xpango

Címkék

bankkartya , cib , cibezz , credit , free , ingyen , ipod , konzol , lejatszo , mp3 , music , nokia , player , telefon , wii , xbox , xbox360 , xpango , zene , zune

Komment

Eddig 319 hozzászólás

  1. Ultima:
    2007. 03. 21. 20:33

    Röviden, tömören: Nagyon jó a cikk, annyi kérdésem lenne, hogy te kaptál már ajándékot és ha kaptál, akkor kellett fizetned a szállítási díjat vagy a biztosításért?

  2. destiny:
    2007. 03. 21. 20:49

    Hát egyelőre még csak 1 kreditem van, de már gyűjtöttem pár embert, jövő héten beérik és lesz kb 4. Szoval még messze vagyok.
    A szállítási díj 30 dolcsi, de ezzel elég a végén foglalkozni :)

  3. Ultima:
    2007. 03. 21. 21:59

    Köszi a válaszodat, már csak két kérdésem lenne akkor, mégpedig, hogy nem hallottál-e már vkiről, aki Mo.-n kapott volna vmit? A szállítási díjat gondolom tőlük érdeklődted meg, de biztosítási díjról nem mondtak semmit? Az szokott lenni a piszok-drága állítólag:()

    U.i. Ezt az xpango.extra.hu -t láttad már?:D:D, ez így mi?

  4. destiny:
    2007. 03. 22. 19:32

    Nem tudok egyelőre senkiről. De írnék róla cikket ha segítenének a buzzosok megcsinálni a 18 kreditet :))

    az extrás oldalról:
    "2007. 02. 26 új desinget kapott az oldal" Szerintem nem látszik :D

    Csomóan abban a hitben vannak hogy beszerveznek pár embert és akkor jön a cucc, de ez kvára nem igaz. A beszervezett embernek is ugyanúgy teljesitenie kell egy offert.

  5. destiny:
    2007. 03. 22. 19:32

    A 30dolcsi tartalmazza a biztosítást is.
    "These costs are to provide delivery and postal insurance for you Free Gift."
    Bővebben: www.xpango.com/fe/htm/how_it_works/faq.asp

  6. Streth:
    2007. 03. 22. 21:04

    Azt nem lehet valahogy meg csinalni h en csinalom meg 17 x azt a credites cuccot?Vagy ez csak arra van h aktivra irha a felhasznalot?Mert ha aktivalasra van,akkor csinalok 17 email cimet,egy bankkartyat,feltöltök ra 17 dolcsit,azt hasznalom mindegyiknel.Igy egyedül meg tudtam csinalni senkit nem kellett belekeverni...es nekem akkor az a 17 dollar + a 30 szallitasi költseg sztm eléggé megéri egy d900 as telóért./100e ft minimum/Mjuk en eléggé hihetetlennek érzem.Mert ennyi erövel naponta csinalok 1000 freemail cimet,telefonkönyvböl keresek neveket,feltöltögetem az 1 dollarokat,kamionnal hordjak hozzam a telefont meg az iPodot,és nyitok a cuccból egy Media Marktot és a végén annyi pénzem lesz h Bill Gates pakolgatja a polcokon a sok millió telefonomat:DD na jó a végét elpoénkodtam de az elejét komolyan kérdeztem:)))pápá

  7. destiny:
    2007. 03. 22. 21:20

    Hát ez is egy megoldás, de ha elkapnak akkor ugrott a pénzed is, meg fel is jelenthetnek. Elég gyanús 17 reg ugyanazzal a bankkártyával.
    Egyébként az ilyen ügyeskedők miatt mennek előbb-utóbb tönkre az ilyen cégek. Vagy a másik megoldás hogy letiltják Magyarországot a picsába, mint ahogy az már sok más esetben történt, és akkor mindenki beszopja.
    Úgyhogy inkább ne tedd :)

  8. Jani:
    2007. 03. 22. 22:00

    A www.pokergifts.eu is ugyanezt csinalja, de itt pokertermekkel.

  9. szu:
    2007. 03. 23. 7:26

    Helo!

    Mar nagyon sok ilyen oldal van neten.
    Ok, hogy aff, de szerinted kinek er meg par uj felhasznalo egy 100 HUFos telot ajandekba?
    Keress utana google-on, nem fogsz talalni olyan embert aki nem azert irja, hogy kapott mar valamit, hogy begyujtse maga ala az x db emberet..

  10. destiny:
    2007. 03. 23. 8:55

    szu! Kinek éri meg? Hát az Xpangonak! Nézz utána, mennyi jutalékot kap egy meghívó a pókeres oldalakon!
    pl partypokernél egy mezei juzer 50$-t kap ha meghív valakit, a 888.com-on 150$-t. Gondolom ezek külön szerződéssel nyomják, és mégtöbb a jutalékuk. Oke, igaz hogy ezt nem lehet csak ugy kivenni, hanem x szeres tétet meg kell játszani a pokerben, stb, de azért mégis csak ott van valahol a pénz, és idővel hozzá fognak jutni. Az összes többi reklámozott offernél is van ilyen meghívói jutalék. És mivel ilyen nagy méretben nyomják, bőven jól jönnek ki az üzletből.
    Neked meg azért jó az egész, mert őőő... :) találd ki :)

  11. lemmikki:
    2007. 03. 23. 12:49

    Destiny, nem feccölsz te ebbe túl sok energiát? Nem gondolod, hogy a te kedvedért nem fog senki regisztrálni és szolgáltatásokat igénybe venni? Szerintem te vagy az egyetlen Magyarországon, aki energiát fektet ebbe, kampányolsz mindenhol, weblapot csinálsz érte, de még csak 4 kredited van...

    Hahó emberek! :)

  12. destiny:
    2007. 03. 23. 13:40

    Ha én lennék az egyetlen, akkor már rég meg lenne a wiim :)
    Úgyhogy tessék regelni, hagy örüljek :))

  13. DirE:
    2007. 03. 23. 19:00

    Hali!
    Már tegnap feljöttem ere a honlapra, csak azt gondoltam, hogy van benne vmi hátulütő. Aztán aludtam rá egyet és nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy van ilyen! Nem tok mit gondolni. Jó lenne egy Wii az igaz, csak nem tom a kockázatokat. A bankkártyás része a leg labilisabb. Egyébként én is csodálom az elszántságod. +++ Amúgy meddig tart az xpango -n ez a cucc?

  14. DirE:
    2007. 03. 23. 19:16

    Hali! Még1x én. Muszáj bankkártyát használni? Nem lehet sms-t küldeni? Olyan rizikós része a bankkártya ennek a menetnek. Amúgy, ha csak szerzek 18 embert, és beregeltetem őket az én refer id-mel, akkor nem kapok creditet? Úgylátom kezd elkapni a hullám :D...... (De nem bánom) :D ....[még]

  15. ultimA:
    2007. 03. 23. 19:28

    Asszem találtam egy igen komoly hibát a buzz.hu-ban:
    Ha egyszer regisztráltam már ultimA-ként, akkor más hogyan posztolhat szintén ezzel a névvel???? Kis- és nagybetű különbségre ezt nem illik rákenni, másutt sem teszik, szal sürgős javítást kérek, mert már most használja valaki a nevem.

  16. destiny:
    2007. 03. 23. 19:46

    DirE: nemtom meddig tart. Remélem megvárják mig összejön 18 kreditem :)
    Valahol olvastam, hogy figyelik a regelők IPjét meg a lakcímeket, és egy IPről vagy egy címről nem fogadnak el több reget, vagy utólag dobnak ki. Ezért koliból sem ideális regisztrálni.
    A regért önmagában nem kapsz kreditet, csak ha csinálnak is valami offert.
    A kártyárol annyit, hogy a CIBnél totál biztonságos a netes fizetés. Kapsz egy külön, csak interneten használható kártyát, amihez tartozik egy külön számla. a számlára mindig csak annyi pénzt teszel amennyit fizetni akarsz, így ha akarnak, se tudnak levonni többet.
    Sőt! Mikor én csináltam a reales offert, nem volt pénz rajta mer nem tudtam hogy a 0 dollár az 1 dollár. És kb. a 10. próbálkozás után felhivtak a CIBtől (este 8kor)! Hogy valaki próbálkozik a kártyámmal, én vagyok-e az, vagy kivizsgálják az esetet.
    Szoval elég secure a cucc :)) Más bankoknál nemtom hogy megy, úgy hallottam OTPnél valami megerősítő azonosítót kuldenek smsben és azzal lehet engedélyezni a fizetést.

  17. DirE:
    2007. 03. 23. 19:52

    Tehát, akiket bevonok ebbe az xpangos cuccba, annak mindnek kell lennie egy bankkártyájának ugyanazokat meg kell csinálnia, mint nekem? Thx a választ! Hamar jött :)

  18. Ult!ma:
    2007. 03. 23. 20:42

    Hali ultimA, írom inkább !-jellel a nevem, úgy remélem nem lesz annyira zavaró, ezt a nevet használom már kb. 7 éve ilyen helyeken, de a kedvedért szívesen lecserélem egy másikra:) (Amúgy azért lehetséges ez sztem, mert én nem vok regisztrált, csak vendég, vagy ez nem játszik közbe?)

    destiny: Ne haragudj, nagyon szívesem regeltem volna a te számoddal, hisz ez az oldal rengeteget segített abban, hogy legyen motivációm elkezdeni, csak már regeltem egy wiwes ismerősömével...:( Aztán remélem te is várod már az xpango.extra.hu beindulását, én legalabbáis kíváncsi vok, hogy ott miket fognak árulni:D

  19. DirE:
    2007. 03. 23. 20:46

    UltimA -k! :) nincs 2 ultima beregelve, ez látszik a nevetek színéből is. A fekete színű = nem regelt kék színű = regelt. --- Ez az xpangos cucc érdekes, amint rájövök valamire, azonnal írok.

  20. DirE:
    2007. 03. 23. 20:53

    Nah! Ilyet!?! Megnéztem a CIBEZZ bigyuszt, és láttam, hogy 18~26 éves korig.. Én biz még csak 15 vok, nyáron leszek 16 :(. Ötlet? Felnőtteknek nincs ilyesmi. Talán a szüleim segíthetnek :). Help Destiny!:)

  21. Ult!ma:
    2007. 03. 23. 21:14

    DirE: Épp azt írtam, hogy ő regelt tag, én pedig vendég vok, lehet ebből van a bibi. Kérdezd meg amúgy a szüleidet, hogy van-e olyan bankkártyájuk, amivel szoktak neten vásárolni vagy valami, mert ha szoktak, akkor lehet neked is odaadják miutén elmagyarázod nekik az xpango-s szitut!

  22. DirE:
    2007. 03. 23. 21:37

    Aha. Ami azt illeti nemigazán szoktunk bankkártyával neten vásárolni, a már általam említett rizikó miatt. Ha vettünk vmit, akkor az is postai utánvéttel történt. Maj ki [ókumlálunk] valamit :).

  23. Ult!ma:
    2007. 03. 23. 21:45

    Destiny! Az a kérdésem, hogy ennek a honlapnak a címét terjeszthetem nagy mennyiségben, vagy inkább ne?

  24. destiny:
    2007. 03. 23. 22:40

    ult!ma: azért van neten hogy terjedjen :)
    ingyencucc.info ezen a címen elérhető egyszerűen.

    DirE: Érdekes ez a CIB. Van számacsomagjuk 8-14 éveseknek, meg 18-26. éveseknek. közötte semmi. Küldj nekik egy emailt, hogy neked miér nem csináltak csomagot :)

  25. Balazs:
    2007. 03. 23. 22:56

    Mindig lenyugoz, hogy egyebkent intelligens emberek hogy fel tudnak ulni az MLM csodalatos vilaganak :-) Mondjuk meg mindig valamivel jobb, mint a piramisjatek, bar nem olyan nagyon sokkal..

  26. nemster:
    2007. 03. 24. 9:51

    Hello! Ezt a interneten használható bankártyát hol lehet megcsinálni mert a honlapon amit megadtál csak az van h mennyek be egyik cibhez és ott csináljak kártyát. meg ha én mondjuk 23 kreditet össze akarok hozni akkor 23 dolcsiba kerül +a végén a posta kölcség????

  27. nemster:
    2007. 03. 24. 10:03

    Szóval akkor ha mondjuk én egy sony ericsson w850i-t akarok az ugye 23 kredit és akkor az kb. forintba átváltva 4300ft és ha hozzá adjuk a 30 dollárt ami posta kölcség akor az összesen kb. 10000ft. nem?

  28. DirE:
    2007. 03. 24. 10:33

    Hali!
    Hogyha én bevonok embereket ebbe az xpangos cuccba, akkor nekik is kell rendelkezniük ilyen bankkártyával? Mert elméletileg hogy csináljanak egy offert vagy mit ahhoz végig kell menniük pl a realplayeres offeren. Ahhoz meg biz bankkártya szükségeltetik :). Innen kezd bonyolodni a történet. Akkor most minden haver igényeljen bankkártyát meg ilyenek :D. Nincs vami ingyenes offer? Vagy ez egy amolyan szűrő féle, hogy kiszűrje az olyan meggazdagodnivágyókat mint például fent Streth?

    Üdv!

  29. Markyh:
    2007. 03. 24. 16:53

    Hello!
    ugy nem lehet megoldani hogy az általam igényelt kártyáról fizetik be ők is? ugyis vissza tudjuk igényelni azt az egy dolcsit, ha lemondjuk az előfizetést. ugye?
    elméletileg ez igy jó, nem? mert az egészben annyi scak rossz h igényelni kell, de ez igy megoldható lenne:)
    kérlek válaszolj, csáóka ha lehet ird meg emailben is:)
    köszi
    Markyh

  30. destiny:
    2007. 03. 24. 17:28

    Amúgy nem muszáj pont CIBes kártyát igényelni, lehet mással is. Csak azért írtam ezt, mert ingyen van és tuti működik.
    Markyh: Az 1 dolcsit nem adják vissza, benyelik és kész.
    A másnak kifizetem dolog elvileg működhet, de majd jövőhéten nyilatkozok erről konkrét tapasztalatok birtokában.

  31. attavante:
    2007. 03. 24. 18:13

    nem lesz feltuno, hogy mondjuk 20x ugyanarrol a paypal accountrol megy az 1-1 dollar?

  32. endibend:
    2007. 03. 24. 19:12

    én regisztráltam erre az oldalra és ahogy elolvastam itt a hozzászolásokat számomra az derölt ki hogy hogy kb 10000 ft ért igen kacskaringos uton egy w850i hez juthatok,ha letöltöm azt a mediaplayer izét 1 dolcsi ,ezt többször is le lehet tölteni 1 dolcsiért hogy kreditet kapj?

  33. endibend:
    2007. 03. 24. 19:17

    és az a mecca games mi 3 creditért?

  34. Streth:
    2007. 03. 24. 19:40

    De jó lenne ha már legalább 1 embert ismernék aki kapott valamit:DÚgy sokkal izgibb lenne és jobban foglalkoztatna a dolog:)

  35. Ult!ma:
    2007. 03. 24. 22:33

    Streth: Ha ez megnyugtat, akkor vannak Testimonials-ok a honlapon, ergo bizonyítékok:) Viccet félretéve vannak külföldi fórumok, ahol emberek jelezték, hogy nekik bizony sikerült... de, hogy lehet-e hinni nekik az már egy másik kérdés.

  36. Dylan:
    2007. 03. 25. 12:30

    Sziasztok! Én is beszálltam, és az a kérdésem, hogy meglehet e azt csinálni, hogy az összes ismerősöm ugyanazzal a kártyával veszi meg a RealPlayer-t? Mert akkor én vennék egy kártyát, és mindenkinek kifizetném róla a részét, nekem még mindíg megérné. Végülis nekik csak az a lényeg hogy mennyen a pénz, nem?

  37. destiny:
    2007. 03. 25. 12:54

    endibend: 1 offert 1 embernek csak egyszer lehet megcsinálni.
    Van sok cucc amire lehet regelni kreditekért, de azok általában 10-50dollárba kerülnek.
    Megjegyzem, van pár hely, ahol a regisztrácio után vissza lehet utaltatni a pénzt, csak ez elég rizikós. Majd megtesztelem, ha lesz felesleges dolcsim :)

    Dylan: olvass vissza, erről már volt szó. Meg is játszottam egy haverral, de jövő pénteken jár le a 14 nap, úgyhogy még nem tudni hogy működik-e.

  38. S3tuP:
    2007. 03. 25. 15:04

    Hát nem tudom:) regeltem én is magam alá is raktam embereket de egyenlőre nemtudom hogy fogok beszervezni 17 mocskot:)bankkártyával meg külön nettel.. hát érdekes..
    krzr k1-nek örülnék:) kárhogy nincs iPHONE (lenne pár credit).
    majd re

  39. Ba$$KiLLeR:
    2007. 03. 25. 18:27

    És szerintetek milyen szintű az IP-cím ellenőrzés? Tehát ellenőrizgetik, hogy egyeznek-e a regisztrációkor az IP-címek, vagy odáig mennek, hogy belövik minden egyes IP mellé mondjuk a szolgáltatót is? Mert, akkor már picit neccesebb a fiktív személyes téma.

  40. Ult!ma:
    2007. 03. 25. 18:33

    www.anything4free.com/forums/index.php

    Mindenkinek, akit érdekel, a srác hosszú idő után (2 hónap), de megkapta a DS-ét és állítólag nagyon segítőkészek az Xpango munkatársai. Már csak össze kéne szedni sok-sok embert:)

  41. Dylan:
    2007. 03. 25. 19:22

    destiny! volna még egy homályos rész a dologban, nekem van pl 5 aktiválatlan kreditem, és ÉN ugy tudom azokat aktiválni, hogy pl veszek egy real player-t, az egy kredit, de vannak 3 kredites dolgok is, az azt jelenti, hogy akkor és a nem aktiváltak közül, 3-at aktiválok. Ez az ésszszerű, nem? nem pedig az, hogy az ismerősöd veszi meg, és akkor kapod meg te a kreditet, hanem, hogy te aktiválod a sajátjaidat? Mert akkor megveszem időnként a Real player-t, időeltolásokkal, hogy lejárjon a trial, lemondom, aztán új, 18 szor. Ha belegondoltok, lehetséges, és ésszerű

  42. destiny:
    2007. 03. 25. 20:40

    Dylan: te nem tudsz senkit aktiválni.
    Ha beregisztrál alád egy ember akkor Un-Activated Referral lesz. Amikor ugyanez az ember regisztrál a realplayerre (vagy akármilyen offerre,) és megkapja a kreditjét, abban a pillanatban Activated referral lesz. Ekkor te megkapod az ember után az 1 kreditet.
    Az, hogy te csinálsz offereket azzal csak neked gyűlik a kredited, a referraljaidhoz semmi köze.
    Remélem így már világos :)

  43. Hogyvanez?:
    2007. 03. 25. 21:40

    Hellósztok!
    Én is regeltem és csak egy kérdés merült fel bennem; van pl. 4 krdeitértékü amcsi webhosting. ezt bármennyiszer igénybe vehetem? tehát bármennyiszer igénybevehetem ezt az offert? 6dollár valamennyi havonta, elég lenne 1 hónapra kifizetni, vagy mondjuk nekem 24 kredit kéne (Nokia N70) és akkor 5 hónapig fizetném és az 5x6.95dollár(7) durván 10500Ft, és akkor már meg is van a krditmennyiség?

  44. destiny:
    2007. 03. 25. 22:44

    EGY EMBER EGY OFFERT CSAK EGYSZER HASZNÁLHAT KI

  45. Dylan:
    2007. 03. 25. 23:11

    Akkor azt mondd meg, hogyha én 4 kreditet veszek, akkor 1-et ugyebár adok annak akinek a referal ID számával regisztráltam, és mi a francot csinálok a maradék 3-mal? Így nincs értelme az egésznek...

  46. gameboy:
    2007. 03. 26. 0:58

    hi!
    Próbálgatom a realos befüzetés,de valami baja van a megadott infókkal. PL: te a state/provincehoz mit adtál meg? Mert a legjobb lehetőség a katonai erő európában:D
    Ja meg a teló számot pontosan kell megadni? mellesleg azt úgy szokták, hogy (+36) 30 ....?

  47. destiny:
    2007. 03. 26. 10:56

    Dylan: a krediteket kizárólag magadnak gyűjtöd. Nem kell semennyit odaadnod senkinek. a beszervezős kreditek pluszba jönnek, nem vonódnak le senkitől.

    gameboy: a statenél ne válassz ki semmit, a telszámot meg nem kötelező kitölteni. amúgy +36301234567 formátumban kell megadni, vagy egyes oldalakon +jel nélkül.

  48. Balázs:
    2007. 03. 26. 12:47

    Hy !!
    Lenne 1 kérdésem +tudnád mondani h hol tudom +nézni h melyik tárgy hány credtibe kerűl ? Főként a noklia n 95 érdekelne.
    Előre is KÖSZI

  49. Shortie:
    2007. 03. 26. 15:08

    Istenem már megint egy hoax...

    Itt egy kis olvasnivaló:
    index.hu/tech/hoax/2007/03/22/ingyen_mobil_ingyen_konzol_mlm_hullam_az/

  50. Shortie:
    2007. 03. 26. 15:14

    Csak egy hozzáfűzni való:

    Ismer bárki olyan embert személyesen, aki bárhol, bármit kapott volna ingyen a neten?
    Én már szakmában vagyok 10 éve, de én csak azt a választ kaptam erre a kérdésre, hogy "xy haverjának, a haverja", stb...

    Tessék végre már tudomásul venni, hogy ezek a hoax-ok, csak azt a célt szolgálják, hogy egyes cégek email címeket gyűjtsenek és ebben az esetben még még lehúznak mindenkiről egy dollárt (mire átutaljátok, egyébként a költsége ennél több lesz).

    Mellesleg ezek a cégek az így összegyűjtött mailcím listákat továbbadják, utánna meg majd kapja a sok levélszemetet az ember...

  51. destiny:
    2007. 03. 26. 15:48

    Shortie: ha elolvastad volna a az ÉN cikkemet, és megnézted volna a cég oldalát, kiderült volna a számodra hogy ez KURVÁRA NINCS INGYEN! Nem kéne vakon menni az index hülyeségei után.

    Mellesleg én már kaptam a netről INGYEN matricákat, dobozos windows servert (trial), névjegykártyát, domaint, pólót, füstölőt, és nem utolsó sorban wifi routert.
    A kártyás fizetés is ingyenes, senki se beszélt átutalásról.

  52. Dylan:
    2007. 03. 26. 16:48

    Oké, értem, de akkor nem jó ötlet hogy meg veszem a real player-t, lemondom, aztán megint meg veszem, és így tovább, és így tovább, így szépen gyűlnek a kreidtek, végülis, nekik az a lényeg hogy küldjem a lét, nem? vagy mindent csak egyszer lehet megvenni, az meg hülyeség, nincs annyi vásárolgatós dolog hogy össze jöjjön mondjuk 30 kredit...Ezért gondolom hogy kis időszakok elteltével, akárhányszor fizethetsz...Végülis, a Real Player-t az hol érdekli hogy a lemondás után megint befizetek, sztem sehol!

  53. gameboy:
    2007. 03. 26. 17:54

    Még mindig nem megy valami:P a credit card számhoz mit kell írni? (én is cibes vagyok) van ilyen, a papírjaim között, hogy giro meg hogy iban szám...vagy valami teljesen más kell?

  54. Shortie:
    2007. 03. 26. 19:07

    Már ne haragudj, de pár matrica, meg füstölő azért nem mérhető össze pl. egy WII-al (ahol néztem 69000 Ft volt), vagy PSP-vel. (Mellesleg megjegyzem, hogy az általad példának hozott Windows Servert trial változatát bárki letölthette, aki csatlakozott a Microsoft Beta tester programjához). A domainról pedig annyit, hogy a cégnek egy fillérjébe sem kerül ha ad egyet neked ajándékba, de amiről beszélünk azok több 10ezer forint értékű műszaki cikkek.

    Csak azt kéne belátni, hogyha mindenki fizet pl. 1 dollárt, akkor hány ember kell ahhoz, hogy pl. egy db WII-nak az ára összejöjjön... Nem érzed úgy, hogy itt valami nem stimmel?

    A "fizessünk x összeget és azért majd többet kapunk vissza, mint az értéke" jellegű dolgot általában úgy szokták hívni, hogy pilóta-játék, vagy átverés. Az utóbbi időben az internetnek köszönhetően ehhez hasonló módon hirdetik ezeket.

    Az Index-el kacsolatban pedig annyit, hogy már ne sértődj meg, de azért hitelesebb információnak tartom, mint pár felhasználó véleményét, akik közül egy sincs aki az említett ajándékohoz hozzájutott volna. Már jó pár ehhez hasonló átverést lelepleztek. Mellesleg eddig pár kreditponton kívül semmi nincs amivel bizonyítani tudnád, hogy az egésznek bármi valóságalapja lenne.

    Végül pedig az átutalással, vagy kártyás vásárlással kapcsolatban (nevezd aminek akarod) annyit, hogy nem vagyok bár banki szakember, de úgy tudom, hogy minden deviza jellegű kifizetésnél (vagyis ha a kifizetés nem a saját pénznemedben történik) buksz a pénzeden a valuták közötti váltás miatt. (Ha elmész nyaralni és váltasz pénzt, akkor sem a reális értéke 100%-át kapod meg, a valutában) Ezenkívül külföldi átutalásnál a bank magasabb tranzakciós díjakkal dolgozik. (ez nyilván bankonként más) Tisztában vagyok vele, hogy ez 1 dollár esetében nem csillagászati ár.

    Még egyszer sok szerencsét mindenkinek, de én a helyetekben inkább elmennék és innék egy sört, vagy kávét az 1 dollár árából. Az ajándék WII-tól nem lesz izomlázatok garantálom, max ha bementek a boltba és megveszitek.

  55. destiny:
    2007. 03. 26. 19:27

    Shortie: az egész alapját nem érted. Az Xpango reklámoz egy csomó oldalt. Ezeknek az oldalaknak ajánlói rendszere van. Vagyis ha valaki az Xpango ajánlására regisztrál az oldalon, akkor az xpango ezért jutalékot kap. Ez 20-150 dollár / regisztráció.
    Hogy ha te most függetlenül az egésztől jelentkezel ezekre az oldalakra, és a te ajánlói kódoddal regisztrál valaki, akkor te kapod a jutalékot. Ez egy régóta működő rendszer.
    Az xpoango ott jön a képbe hogy összefogja ezeket az ajánlói jutalékos oldalakat, és az egészet megtoldja egy ösztönző ajándékos-kredites dologgal, hogy rajta keresztül regisztráljanak a mindenféle szolgáltatásokra.
    Ez az 1dolláros cucc csak a Realnek az ajánlata. Ezen kivül még van vagy 20 másik amire lehet regisztrálni kreditekért cserébe. A 1 dollárt is a Real nyúlja le, nem az Xpango.

    Kártyás fizetésnél "A kártyafedezeti számlától eltérő devizanemben végrehajtott tranzakciókat a nemzetközi kártyatársaságok az adott napon érvényes árfolyamukon USD-n számolják el, mely összegek forintra történő váltása a CIB Bank nem kereskedelmi deviza eladási árfolyamán történik."
    Ezen felül semmilyen díj nincsen.

  56. Shortie:
    2007. 03. 26. 19:45

    Már ne haragudj, de értem a rendszert és azt is, hogy elvileg hogyan működik. (Hangsúlyozom, hogy elvileg)

    Az 1 dolláros példát csak az egyszerűség kedvéért választottam, tisztában vagyok vele, hogy vannak ennél nagyobb összegek is.

    Mint ahogy mondtam sok szerencsét, annak aki belevág, de a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy ezek az oldalak csak átverések, a felhasználók pénzét csalják ki és adathalászat céját szolgálják.

    Ha valaki meg tud győzni, hogy működik hajrá. Csak egyetlen olyan emberről szeretnék egy képet látni, ahogy ott vigyorog a WII-al a kezében és ott virít a szállítólevélen a neve...

    Nem akarok itt flame-et, nem ez volt a cél a hozzászólásommal. Egyszerűen abban hiszek hogy van érték és ellenérték. Úgy érzem ebben az esetben pár emailnek és pár dollárnak az ellenéréke értéke nem felel meg pl. egy WII-nak. Ha pedig így van, akkor az azt jelentené, hogy a cég ráfizetéses, ha pedig valami ráfizetésé, akkor azt nem csinálják...

    A kártyával kapcsolatban tulajdonképpen ugyanazt írtad le mint én, vagyis az USD átváltás miatt fog az ember veszteni egy keveset e pénzéből. A pedig a CIB-es ügyfelek szerencséja, hogy tranzakciós díj nincs.

  57. destiny:
    2007. 03. 26. 22:27

    "Ha pedig így van, akkor az azt jelentené, hogy a cég ráfizetéses, ha pedig valami ráfizetésé, akkor azt nem csinálják..." ezzel teljes mértékben egyet értek.
    Majd küldök képem a WIImről :p

  58. gameboy:
    2007. 03. 26. 22:42

    Hi!
    Együtérzek veled, hogy shortie kibórít a baromságaival, de azért légyszi nekem is válaszolj:)
    Szal, milyen számot is kell pontosan beírni a credit card numberhez, mert elég sok lehetőségem van, ha a banki papírjaimra nézek....

  59. s3nki:
    2007. 03. 26. 23:05

    Ne add fel Destiny...ha sokan nem is de én értékelem a blogodat. És kérlek Shortie-val ne menjetek értelmetlen vitába bele, hisz ez az egész annyira könnyen eldönthető:
    Ha jól tudom már van pár kredite Destiny-nek megvárjuk amig meglesz a 17 és kiderül hogy lesz-e Wii vagy sem!
    Ha megérkezik a jövőhéten a CIB-es internet kártyám majd alád regelek Destiny és akkor 1-el közelebb leszel a 17-hez! :D

    Addig is egy kérdésem lenne Destiny: végig nézted-e az "offers" listát hogy nincsen-e esetleg más "olcsóbb" 1 credites cucc? (Pl.: a blockbusters?)

  60. s3nki:
    2007. 03. 26. 23:10

    Gameboy: "...a papírjaim között, hogy giro meg hogy iban szám...vagy valami teljesen más kell?"

    Most voltam bent a CIB-nél szóval friss az infó:
    A GIRO-számlaszám az a nem CIB bankon belüli átitaláshoz kell, míg a másik gondolom a CIB-en belülihez (a melyik a rövidebb számlaszám).

  61. destiny:
    2007. 03. 26. 23:21

    gameboy: oda a bankkártya számát kell írni. CIBnél ez egy sárga műanyag lap, és rá van irva hogy CIB Internetkártya:) A számlanyitás után kb. 1 héttel postán küldik, ugyanúgy mint a sima visaelectron kártyát.
    Ha már régóta van számlád, de még nincs internetkártyád, akkor valszeg nem kértél a nyitáskor, ezért külön kell majd igényelned. Bemész, mondod hogy internetkártyát akarsz, aztán elmondják hogy mit kell aláírni.

    A GIRO szám a belföldi, az IBAN szám a külföldi banki átutalásokhoz kell, de ez itt most kártyás fizetés, ami tök más téma.

  62. s3nki:
    2007. 03. 26. 23:23

    Ami lemaradt :) .... viszont a megoldás az utolsó rész:
    "vagy valami teljesen más kell?" :D
    Szóval feltételezem hogy a "credit card number" a beviteli meződ amit kérnek, és hát oda az internetes kártyád számát kell megadni lejárati idővel.

  63. destiny:
    2007. 03. 26. 23:24

    s3nki: Jó kérdés:) úgy néz ki, hogy lesz egy sok kredites meglepetésem, kizárólag az alám regelteknek. De csak akkor írom meg, ha már tuti:)

  64. Nobody:
    2007. 03. 26. 23:43

    En shortie nezetet osztom. Nekem ott santit a dolog h reggelni kell. Destiny azt mondod h penzt kap minden egyes reg utan. Ahogy irtad nehany online pokerban is van ilyesmi, de ott a hangsuly azon van h csak azutan veheted ki a penzt ha megraktad x-szeres tettel es mint tudjuk a nyeresi esely igen csekely ellenben igen konnyen lehet az ember szenvedelybeteg. Nos visszaterve az xpando-hoz. Ha minden egyes reg utan kap kb 150 dollart akkor mi szukseg meg az ilyen offerekre miert nem adja egyszeruen a kreditet mondjuk 30 reg utan 10-et igy meglenne a profit es a wii is kifutna neki belole ugy h marad is neki boven. Szoval kicsit kilog a lolab szerintem. Megvalami, nezd meg a kimutatasban h az altalad fizetett dollarok milyen szamlara mennek, nehogy a vegen kideruljon h mind egy ceghez tartozik. (szamolj csak 10000 regisztraloval aki 1 dollaros offert fizet) eleg jo kis zsebpenz a semmiert gyakorlatilag

  65. rene:
    2007. 03. 27. 8:16

    Ahoj! körbe-körbe ez nem működik? azt mondtátok hogy nem tudtok 17 embert összeszedni. hát már itt akik regeltek páran, már az pár ember. A "lementik az ip-címedet" téma már az agyamra megy! Aki a t-onlinenál vagy kábelnet vagy akárminél fizetett elő adsl-re, annak minden csatlakozásnál MÁS az ip címe, mert csatlakozásonként osztják ki! Ha fix ip-d van akkor vagy kolis vagy, vagy céges vagy, vagy fizettél érte otthonra plusz ezreseket. Tehát az ip-címes dologgal nem kell foglalkozni. Tehát, lehet "körbe regizni" egymásnak?

  66. Shortie:
    2007. 03. 27. 10:16

    Nobody: Szerintem nem érdemes vitatkozni. Úgy sem tudod megváltoztatni a véleményét. Az Index-es fórumon is élből úgy kezdte, hogy a Hoaxkábel egyik írójának az írását szófosásnak titulálta. Hiába mondta neki mindenki hogy baromság az egész.

    Idézet:

    "Megnézted te ezt az oldalt egyáltalán? Vagy csak éppen szófosásod volt..."

    "A MLM egy kiválóan működő értékesítési forma, nem tudom mi bajod van vele. Azt meg pláne nem értem, hogy mi köze van az Xpangonak az MLMhez."

    Kérlek szépen annyi, hogy amit reklámozol az MLM. Vagyis egy több szintű értékesítési sruktúra, ami kapcsolatrendszeren alapul. Itt is erről van szó, csak itt még árút sem kapsz a pénzedért.

    "...ajánlom a ingyencucc.info oldalt. Ha az oldal átböngészése után sem világos számodra hogy mi a cég fő profilja, akkor szerintem benned van a hiba."

    Ez körübelül úgy jön ki, hogy a Te oldalad az egyetlen hiteles forrás a témával kapcsolatban, mindenki más meg hülye...

    A szomorú csak az, hogy ez nem az első ilyen rendszer. Régebben is volt már 4-5, ami teljesen így működött. Azokról is mind kiderült már hogy kamu. Nem tanulnak egyes emberek...

    A kredites megoldás is egyszerű pszichológia. Mivel már látta, hogy kapott párat úgy érzi, hogy sikerülhet neki, ilyenkor már csak azért sem hagyja abba.

    Úgy érzem, hogy nincs felelősség érzete Destiny-nek. Egy olyan dolgot ajánl a többieknek (mellesleg még anyagi vonzata is van), amiről még maga sem tudja, hogy működik-e. Szerintem ez nem túl etikus. Más lenne a helyzet, ha már sikerült volna neki és úgy ajánlaná idegen embereknek...

  67. destiny:
    2007. 03. 27. 10:29

    nobody: az xpango pénzt kap minden egyes OFFER után. Tehát nem azért, ha a saját oldalukon regelsz, az nem ér semmit. Hanem az után, ha elvégzel egy offert. Az offert kínáló cég fizet jutalékot az xpangonak. A befizetés minden esetben az offeres cégnek megy, az xpangonak direktbe semmit sem kell fizetned. (kivéve mikor tőlük vásárolsz valami mobiltelefonos kiegészítőt)

    rene: Mivel egy ember csak egyszer regelhet, ezért nem lehet "körbe regizni". Az IP címes dolgot valahol az xpango oldalán olvastam, de tényleg elég gyanús. Az a lényeg hogy a dupla regeket az offert kináló cég is figyeli meg az xpango is, aztán mondhatják hogy nem adnak kreditet és akkor magyarázkodhatsz.

  68. destiny:
    2007. 03. 27. 10:40

    Shortie: mivel minden más oldal azt állítja, hogy elég mindössze beregelni, gyűjteni egy csomo embert magad alá, és már kapod is az ajándékot, és csak ezen az oldalon van leirva normálisan hogy mit is kell konkrétan tenni az ajándékért, részben igazam van, nem?
    Az indexes cikk egy szót sem ír az xpangorol, csak beidézi azt a hulye iwiwes körlevelet és leirja alá hogy az mlm egy baromság, és mindenki lama luzer aki belép.

    Amúgy meg csak az lépjen be aki komolyan gondolja, és ne engem szidjon ha nem sikerül. A többiek meg menjenek vissza iwiwezni.
    Ha szeptemberig sem lesz WIIm, akkor bocsánatot kérek mindenkitől.

  69. hülye vagyok...:
    2007. 03. 27. 13:47

    El se tudom hinni, hogy ennyi hülye ember létezhet...
    azta rohatt... komolyan mindennap eljövök majd ide, hogy haddlám mennyi hülyét lehet összegyűjteni... bazzeg

  70. destiny:
    2007. 03. 27. 14:00

    várunk szeretettel :p

  71. Gábor:
    2007. 03. 27. 14:15

    Hello destiny!
    Ha nekem van 1 kerditem, és ha kerítek elő embereket, akkor ezeknek az embereknek nem kell aktiválni azt a Real-os valamit, hogy nekem növekedjen a kredóm???

  72. Ult!ma:
    2007. 03. 27. 15:17

    Na jó, akkor most hozzászólok én is itt a dolgokhoz...

    destiny: Ez bizony egy MLM (szerintem), DE, ahogy az index is írja, attól még szó nincs arról, hogy nem kapnád meg a tárgyat, csak, hogy sokat kell vele melózni (fizetni viszont annyira nem sokat).

    Na de itt többen azt mondjátok, hogy van már több ilyen oldal és mind kamu. Téves. Egy jó barátom keresett kb. 50 $-árt egy év alatt ilyen rendszerben! Ugye, nem nagy összeg, ha így nézzük, de nem fizetett bele semmit. Itt meg fizetni kell, tehát az Xpango reklámbevételekből valszeg. többet kap, mint a rendszer, amiről én hallottam. Jaja, már megint vkinek a barátja, konkrétumok nélkül... Nekem elég az info. ahhoz, hogy regisztráljak..

    Menjünk tovább, nincs bizonyíték. Ajánlom az angolul tudók figyelmébe ezt a linket: www.anything4free.com/forums/index.php

    Mivel ide bárki regisztrálhat és bárki írhat az Xpango Customer Service-nek (Ügyfélszolgálat), ezért azok, akik írtak bele (ráadásul nem mind angolok voltak) és megkapták az ajándékot, azok egy esetben lehetnek csak kamuk. Ha az Xpango találta ki a személyeket. Majd regisztrálok én is, ha már alakulnak a kreditjeim és mesélek, hogy sikeres volt-e vagy tényleg kamu a dolog...

    destiny: Mi van azzal a haveroddal, aki a te credit card-oddal regisztrált? Utána is megkaptad már a kreditet?

  73. Ult!ma:
    2007. 03. 27. 15:21

    rene: Ne haragudj, de látszik, hogy annyira nem vagy tájékozott a témában, ugyanis az IP-cím ellenőrző programok, amiket egy átlagos user talál a neten, azok is rendelkeznek már olyan funkcióval, hogy azonosítják a szolgáltatót. Na most ba$$killer is valszeg. ezért kérdezte, mert ha ő fiktív személyeket akar csak létrehozni, akkor érdekes lenne azt látniuk az Xpangonál, hogy 18 T-Online-os regisztráció van...

  74. destiny:
    2007. 03. 27. 17:11

    ult!ma pénteken telik le a 14 nap, de még nincs kreditje. Szóval lehet hogy ez a másnakbefizetős dolog nem jön be...

  75. Gábor:
    2007. 03. 27. 18:50

    Hello destiny!
    Ha nekem van 1 kerditem, és ha kerítek elő embereket, akkor ezeknek az embereknek nem kell aktiválni azt a Real-os valamit, hogy nekem növekedjen a kredóm???

  76. IstONE:
    2007. 03. 27. 19:37

    destiny
    Hány credit-nél tartasz?

  77. sarantis:
    2007. 03. 27. 21:06

    Sziasztok!
    Egy kérdésem lenne. A "Clix" programjuk miröl szol pontosan? Ha valaki pontosabban le tudná írni megköszönném.
    Sarantis

  78. gabó:
    2007. 03. 27. 21:53

    Sziasztok
    Lenne egy kérdésem(naon hülye vok ehhez az xpangohoz -tekintsetel el tőle_)
    Regisztráltam ezen az oldalon, de még semmit sem csináltam.
    ha továbbra sem csinálok semmit (nem regisztrálok sehova, nem hívok senkit)Akkor ugye nem kell fizetnem semmit. Igaz??

  79. DGábor:
    2007. 03. 27. 22:16

    Sziasztok!
    Destiny: Elég csak regisztrálni majd letölteni a Real palyert, nem kell feltenni és használni ugye?

  80. mochee:
    2007. 03. 27. 22:29

    Sziasztok!
    Megcsináltam a Real-os cuccot az útmutató szerint.
    Total Xpango Offers Participated In: 0
    Ez így ok? Azt tudom hogy 10-11 nap mulva kapok kreditet de ennek nem kellene megváltozni kapásból?

    Amugy a Real playeres cuccnál ha jóváhagyom a 0.00 dolláros tranzakciót akkor mást már nem kell csinálni?

  81. DirE:
    2007. 03. 28. 18:18

    Ez reménytelen. Én le is iratkoztam, még mielőtt visszaélnek vele... Amúgy sok szerencsét!

  82. nobody:
    2007. 03. 28. 19:36

    Destiny: miert vagy olyan biztos abban, hogy a befizetett penz az offeeres ceghez megy? utannajartal a szamlaszamok tulajdonosanak?

  83. destiny:
    2007. 03. 28. 19:40

    Gábor: de kell. olvasd el a cikket.

    Sarantis: a Clix az valami reklámbanner program. Az xpango különböző oldalakon bannereket jelenít meg, és az ezekre kattintó embereket a clixben résztvevők redIDjével veszi figyelembe. Tehát ha az ember regisztrál, akkor alád fog regisztrálni. Valami 47 dollárért lehet venni 250 kattintást + adnak érte egy kreditet. De ennyi pénzért sztem lehet hasznosabb dolgot is venni..

    gabó: maga az xpango ingyen van. Ha semmit sem csinálsz, nem kell fizetned.

    DGábor: Én felraktam és használtam egyszer-kétszer, megadták a kreditet. aztán letöröltem :)

    mochee: amíg meg nem adják a kreditet, addig semmi sem változik. Nemtudom hogy muszáj-e letölteni. Én letöltöttem, felraktam, használtam és így tuti jó.

  84. nobody:
    2007. 03. 28. 19:40

    Az ipcimhez meg annyit, hogy ugy tudjak ellenorizni a kettos reggelest h a dinamikus ipcimedhez (ertsd: minden kapcsolodaskor mas) szepen hozzarendelik a hostneved ami mindig ugyanaz lesz. pl kisjozsi.t-online.hu igy ha a kisjozsi.t-online.hu-t meglatjak 2szer akkor tudjak hogy 1 geprol 2 reg erkezett

  85. destiny:
    2007. 03. 28. 19:50

    nobody: users.static.buzz.hu/d/e/s/destiny/files/real1dolcsi.png

  86. Ba$$KiLLeR:
    2007. 03. 28. 23:26

    És mit szóltok egy olyan történethez a fiktív személyeket tekintve, hogy áthívtam a barátaimat, hogy regeljenek az én gépemről?:P Mert akkor szépen létrehoznám őket úgy néha-néha, egyszer pedig sokat egyszerre, mivel buli volt nálam:)

  87. uuutalatos:
    2007. 03. 28. 23:58

    Remélem sikerül!
    Pont az iwiw-et figyelembe véve kellene hinni ebben, persze igéreteket betartva ennek a cégnek. Hiszen mennyiért is adták el az iwiw-et a készítői? És mindezt miért? Az adatokért! Potenciális célpontok a reklámozóknak! Nem kell szerintem 100§-ba beszélni, számoljunk csak 10-20dollárt egy regisztrált ügyfélért és már is szép summa jön össze az oldal gazdáinak. Az MLM-ről meg csak annyit, bármelyik cég tulajdonképpen MLM-el dolgozik! Van 1 tulaj árokásásra szerződik! Kiáshatná ő is, de lassú és keveset keresne naponta. Így felvesz rabszolgákat akiket ugyan fizet, de gyorsan és sokat keres.Hol jön az MLM ? Szól az embereknek ha valaki (mivel ő már nem ismer több embert) hoz még rabszolgát , akkor db-ként kap x-Ft-ot. Így megspórolt egy csomó időt és pénzt a reklámra amit ugye tudunk milyen drága! Ha akarnak pénz keresni ajándékoznak("jutalékot fizetnek" és szerintem az adó miatt nem pénz! )!

  88. KGeri:
    2007. 03. 29. 16:16

    Szia azt szeretném megkérdezni hogy küldtek egy e-mailt hogy erősitsek meg vmit de nem tom mit ja és hol lehet lekérni a crediteim számát? ja és vegyél már fel léci msn-re destiny
    Kösz etnies

  89. DAni:
    2007. 03. 29. 16:39

    Szijasztok!

    Végig olvastam a cikket és én is megcisnálltam már a rel player offert és meg is kaptam a kreditet de nem került sor arra a válaszra hogy : egy bankkártyát lehet többször is használlni mert akk odaadom pár ismimnek azok is megcisnállják és igy elég lenne cka a sajátom:)

    válaszotokat előre is köszi!

  90. Hornclaw:
    2007. 03. 29. 22:25

    Csá Destiny, nekem az lenne a kérdésem, hogyha veszek valamit az xpangoról, de nincs creditem, akkor kapok ajándékot? Mert jó lenne, csak sztem ez kurvára ki van találva hogy ne értsék az emberek!!
    köszi előre is

  91. s3nki:
    2007. 03. 30. 10:50

    Hornclaw: Ha vettél valamit akkor autamatice kapsz kreditet (a megadott időn belül 7-11 nap) annak függvényben hogy mit veszel.

  92. b3ck:
    2007. 03. 30. 15:23

    Szokásos lelépős baromság.

  93. destiny:
    2007. 03. 30. 15:42

    Dani: A másnak befizetős dolgot szerintem el lehet felejteni. Két emberrel probáltam, és egyik sem kapott kreditet. Ez lehet azért mert le se töltötték a reaplayert, csak regisztráltak, vagy azért mert 1 kártyáról regisztráltak. Sztem az utóbbi valószínűbb. Úgyhogy erről ennyit. Mégse olyan egyszerű ez mint gondoltuk...

  94. destiny:
    2007. 03. 30. 15:44

    KGeri: a megerősítős emailt mindenki megkapja. Biztos most véglegesítik a címlistájukat, mielőtt lelépnek és eladják :)

  95. sityak:
    2007. 03. 30. 20:07

    Ez a megerősítős dolog valóban meglepő volt, mióta is müxik ez az oldal? szerintetek kvótára mennek, aztán tépnek a búsba? :D.. ennyire szenny lenne, vagy szerintetek azért van megbízhatósága a dolognak? mert igazából ez az egy dolog ami érdekel, hogy mielött akármire is költök, lássam, hogy megéri-e dolgozni.. szóval két kérdés.. valaki valaha találkozott már fórumon akárhol valakivel, aki NYERT MÁR, legeyn az magyar fórum vagy külföldi, illetve ezek után, ez a megerősítés még alapból nem zavarna, de egyik percről a másikra fura.. szóval erről most mi a vélemény.. tényleg lelépés?

  96. sityak:
    2007. 03. 30. 20:53

    Még egy kérdés, hogy ha tegyük fel, hogy nem kamu, amit erősen remélek :D.. akkor a szállításnál a postaköltséget mikor kell fizetni, előre, utólag.. mert ha előtte, akkor még mindig itt a lehuzás lehetősége.. külföldi fórumon egy embert olvastam MOST 10 perce, hogy nyert már xbox-ot, de nem vagyok meggyőzve.. azt írták, hogy előre kell fizetni, és egy másik embernek meg e-mail váltások sorozatából az jött le, hogy az xpango csakazértsem akarta elküldeni, mindig volt valami gebasz a rendszerben ami miatt csuszott.. szóval.. vélemény?

  97. b1k3r:
    2007. 03. 30. 21:31

    Nah nekem már van 9 creditem, de ezek még mind in-activ-ak! holnap lesz hogy letelik az elsönél az egy hét! remélem megadják mert különben felhagyon az egésszel! nektek mennyi idö volt amig aktiv lett a credit?

    Ha valakinek még nincs itt reggelhet:
    --------------------
    mny thx

  98. destiny:
    2007. 03. 31. 0:49

    b1k3r: bocs de kiszedtem a linked, végülis az én blogom ez vagy mi, alám regejjetek :)

  99. Dév:
    2007. 03. 31. 15:57

    Szia Destiny

    Nekem is az az egyetlen megoldásom az egésszel, hogy az alám reggelt embereket a saját számlámról reggelném a real-re, de ha te azt mondod hogy az úgy nem megy akkor más ötletem nekem sincs, hogy lehetne ezt az egészet magyarokhoz méltóan minnél olcsóbban megúszni:) ha többet tudsz már erről akkor mindenképp írj, köszi

  100. destiny:
    2007. 03. 31. 16:58

    Nemtudok többet én sem, két emberrel próbáltam, egyiknél sem jött be. Túl egyszerű lenne :) Esetleg akinek sikerült így, az megírhatná, hogy csinálták.

  101. Dév:
    2007. 03. 31. 17:48

    Hát igen jól kivan ez találva fene a pofájukat:)

  102. sityak:
    2007. 03. 31. 18:59

    Utánanéztem kicsit, és eddig 4 "valós" nyertestől láttam fórumbejegyzést vagy hozzászólást, hogy nyert, mert az oldalon lévő nyertesképek lehetnek kamuk is.. persze lehet, hogy a bejegyzések is az ő kezükben vannak, de nem szeretek összeesküvés véleményeket csinálni, szóval remélem hogy ez a 4 valós, és akkor valóban érdemes küzdeni.. kizárólag a postázási már csak ami zavar. Hogy nekem előre ki kell fizetnem 30$-t, és akkor meg egy hét mulva csak a reklamálás megy, ha késik minden.

  103. vyctor:
    2007. 03. 31. 23:32

    Neked hány kredited van már Destiny??
    Szívesen megnéznélek a nyereményeddel.Ne,érts félre én lennék a legboldogabb ember ha láthatnám hogy ez müködik,de az elején még igen szkeptikus vagyok.

  104. DOMy:
    2007. 04. 01. 19:15

    Halihó,
    Én szurkolok neked, légyszíves írjál, hogy történt-e már valami.
    Más:
    Valakifeljebb beszélt a Clix-ről, ami olyan mint a többi offer, csak kattintgatni kell, nme kell fizetni.
    Engem ez érdekelne!
    Küldenétek linket, vagy leírást, hogy ez hol van az oldalon belül?
    Köcce:
    DOMy

  105. destiny:
    2007. 04. 02. 11:01

    vyctor: még mindig csak 1 van. és még 5 függőben, hétvégére derül ki, hogy megadják-e. Ha nem, akkor lesz egy-két szavam az ügyfélszolgálathoz...
    Domy: Lehet félreérthető voltam. a Clix arról szól, hogy reklámbannereket veszel (tehát kell fizetni) az Xpangotól. Ők hirdetik saját magukat egy csomó siteon, és te pedig azért fizetsz, hogy a hirdetések a te refID-del fussanak. És elég drága dolog, szerintem nem éri meg. www.xpango.com/fe/htm/how_it_works/clix_system.asp

  106. DOMy:
    2007. 04. 02. 14:40

    Aha, köcce, már én is látom!
    Nekem csak az a bajom így az xpangoval, hogy nincsen olyan offer, ami ingyen lenne....
    Szerintem még úgy is meg lehetne csinálni nyereségesen, hiszen mondjuk lehetne olyan: klikkelj rá, mondjuk 150 bannerra, vagy regelj be egy casinóba és az induláskor adott ajándék pénzt játszd meg stb....és így sokkal jobb lenne.
    Na mind1, még nézelődök, hátha találok az ízlésemnek jobban megfelelő oldalt!
    DOMy
    u.i.: azért ha megjött a WII-d, akkor szóljál :D

  107. hülye vagyok...:
    2007. 04. 02. 15:58

    Hali, destiny...

    szóval ígéretemhez híven mindennap látogatom az oldalad, és úgy veszem észre, hogy nem nagyon van nálad előrehaladás... :)
    viszont a hülye emberek sokasága miatt, úgy néz ki olyat kaszál egy-két ravasz fickó, hogy minden elismerésem nekik... :)
    Fizessétek csak a kis egydollárosaitokat, én figyelek, és kárörvendek...

  108. hülye vagyok...:
    2007. 04. 02. 16:01

    De azért értékeld a tevékenységem, hisz keresem neked a jó kis pénzt a gugli hirdetésekkel... :)

    (amit majd jól elkölthetsz az xpangóra, ahelyett, hogy a tandíjadra pakolnád)

  109. destiny:
    2007. 04. 02. 16:42

    hallod... a guglis hirdetésekre alig kattintanak ezen az oldalon, 400 viewből van 1-2 kattintás, lehet hamarabb lesz wii-m, mint abból 100 dolcsim :)

  110. Zizee:
    2007. 04. 03. 2:36

    Sziasztok!
    Én még azért bízom abban hogy a közeljövőben valaki kap valamit télleg!

    Megpróbáltam figyelmesen végigolvasni minden hozzászólást, bocsi, ha ezt már feszegettétek:
    Találtam egy oldalt:
    xpangoo.blogol.hu/?perm=731510

    Itt azt írja az ember a Kreditszerzés részben, hogy ha regel valaki a realplayerre a 14 napos demó verzióra, akkor ott csak 2 hét múltán kezdenek számlázni, és ha 1 hét után megszakítjuk a folyamatot akkor nem is kerül pénzbe a dolog...

    Nekem fogalmam sincs már hogy mi hogy működik...pedig úgy megörültem mikor beregeltem...babra dolog de nekem akkoris kell egy PSP!!! :P

  111. destiny:
    2007. 04. 03. 10:10

    zizee: ez itt is le van írva a cikkben. Annak ellenére hogy ingyen van, levon 1 dollárt a kártyádról:) Ha nem mondod le 14 napon belül akkor meg havonta ~15 dolcsiba kerül.

  112. destiny:
    2007. 04. 03. 10:51

    hoho, van egy jó hírem. A levont 1 dolcsit jóváírja a bank, csak elég sok idő kell hozzá. Csak a kártya ellenőrzés miatt veszik le, és aztán vissza is adják!
    Továbbá kaptam 2 kreditet ma :)

  113. hülye vagyok...:
    2007. 04. 03. 11:45

    Szuper! Tehát mennyinél tartasz destiny? 14-15 ?

  114. DOMy:
    2007. 04. 03. 13:35

    Halló!
    destiny: már alig várom, még annyi lenne a kérdésem, hogy összesen mennyi iőbe telt a kredit jóváírása?
    HAJRÁ!
    DOMy

  115. Ádám:
    2007. 04. 03. 15:49

    Ha lemondom a realplayert mielött megkapom a kreditet mi történik? (Ha esetleg a 14 nap nem lenne elég a kredit jóváírásra , nincs kedvem 14 dollárt fizetni)

  116. Ádám:
    2007. 04. 03. 15:54

    Mostmár értem!
    Ha lemondom akkor is megkapom a kreditet!
    Akkor viszont beregisztrálok és röktön lemondom.
    Így biztos nem kerül pénzbe!!!

  117. destiny:
    2007. 04. 03. 20:11

    Domy: nekem 11, egyik havernak 24, másiknak 17 nap a befizetéstől számítva. Mind2 ember lemondta a 13. napon.
    Ádám: amint regisztrálsz a realre, levonja a dolcsit, nem tudod kicselezni :) De később úgyis visszaadják. Sztem jobb 10 nap után lemondani, hogy azért mégis legyen neki látszatja :)
    hülye: lesz majd annyi is :p

  118. cselex:
    2007. 04. 04. 10:54

    szhiasztok !Nekem az a Poén hogy regelk és mikor kilépek az acc-ból akkor utána nem enged vissza lépni.
    Mindenféle error-t ír meg egyebek :S
    VAlakinek valami tipp hogym ia helyzet ??
    Köszi

  119. sityak:
    2007. 04. 04. 16:23

    cselex, ez akkor van, ha nem igazoltad vissza az email címed, regisztráció után kapsz egy email-t a megadott címre, amiben van egy link, miven igazolhatod az email cím valósságát. Namármost ha ez az email nem jött meg, akkor bejelentkezés utána nem léptet be, de felajánlja, hogy elküldheted az email címre a visszaigazoló mail-t, az üres mezőbe beírod a címet, és Submit. Ennyi. ha ezet után sem megy, szólj

  120. s3nki:
    2007. 04. 05. 8:45

    Destiny: Megjött a CIB kártyám! (tényleg ingyenvolt teljesen) át is utaltam rá kerek 2500 Ft-ot! :) Ja és megcsináltam a te regeddel a RealNetwork-ös offert...úgyhogy már egy kredittel elvileg nem sokára több lesz neked is! :) (Apropó nekem ahogy néztem 183.6Ft-ot zároltak a számlámon tehát ez csak arra lehet jó hogy kipróbálja a bank hogy vajon terhelhető-e nem?)
    Tényleg mit érdemes még megcsinálni a real-ön kívül? (esetleg email-ben tudnál küldeni valami értékes infót :)) redsimply[kukac]gmail.com )

  121. destiny:
    2007. 04. 05. 12:01

    s3nki köszi :) A zárolást majd feloldják x idő múlva, nemtudom pontosan mert eddig én is azt hittem hogy levonták, aztán nemrég vettem észre hogy mégsem :) Amúgy minden fizetés úgy megy majd, hogy először zárolják, aztán egy idő múlva vagy megszünik a zár, vagy eltünik a pénz.

  122. Pistike:
    2007. 04. 05. 13:46

    destiny, inkább menj el dolgozni, lesz pénzed, tudsz venni, amit akarasz, és nem kell f@szságokkal fárasztani a népet...

  123. Móricka:
    2007. 04. 05. 14:29

    SZAKblog, muhahahahaha. :D

  124. rammstein88:
    2007. 04. 05. 18:03

    Hi Destiny

    Én szlovákiából vok a határ mellől és egy haverommal a faluból mi is csináljuk ezeket a dolgokat,aki őt beszervezte annak már 2creditje van és mitmondjak irigylem,én elég nagy fába vágtam a fejszém mert egy N95-ön dolgozok,közzétettem egy-két helyen a linkem de idáig csak 2csákó regezett be,de a haveromnak már 12,de sajna egyik sem aktiválta még.kérdésem,hogy ha ők aktiválnak egy offert azt nekem rögtön kiirja h activated referrals vagy csak ha ők megkapják a creditjüket ?

  125. rammstein88:
    2007. 04. 05. 19:45

    Pistike, sztem nincs igazad mert a buta embernek egy életbe tellik megszerezni vmit az okos pedig rövid idő alatt meggazdaxik,én támogatom destiny-t mert én is ugyanabban a csónakban evezek mint ő.Én már leegyeztem az ősökkel a clix-et az elég jó dolog mert egy 350-es csomagból kb.10000HUF megvan egy PSP Giga Pack vagy akár egy nokia teló amit esetleg el tudsz passzolni mobiláriumokban és abból vezsel új clixe-t, sztem jó bisznisz

    Hajrá Destiny az erő velünk van

  126. destiny:
    2007. 04. 06. 0:01

    Pistike, nem fárasztok én senkit, ez csak egy lehetőség a sok közül:)
    rammstein88, te is csak akkor látod hogy activatedek lettek, ha ők megkapták a kreditet, addig semmi sem látszik.
    Én Clixben nem bízok annyira, mert csak 1 kreditet adnak érte biztosan. A többi vagy bejön, vagy nem. pl a 350es csomag csak annyit garantál neked, hogy 350 ember rákattintott az xpangós hirdetésre valahol és megnézte az oldalt. Egyáltalán nem biztos hogy regisztrálnak is, esetleg még aktívak is lesznek. De nem akarom elvenni a kedved, kíváncsi vagyok én is, hogy bejön-e :) Majd írd meg a fejleményeket!

  127. Dan:
    2007. 04. 08. 0:05

    Szegasztok!
    Lenne egy kérdésem ezzel a real player-es dologgal kapcsolatban. Visa Electron bankkártyám van és az istenért sem akarja elfogadni a weblapjuk. Nem értem, hogy miért! Mi lehet a gond?? Pedig elvileg tudok neten utalni, legalábbis az otp weblapján keresztül. Valami ötlet?
    Köszi előre is.

  128. destiny:
    2007. 04. 08. 11:28

    A Visa és a Visa Electron kártya nem ugyanaz! Visa Electronnal alapjában véve nem lehet interneten fizetni. (Bár ez bankonként változik, van ahol lehet.) Ezért írtam a CIBes számlát, ahol adnak egy külön, csak interneten használható MasterCard kártyát. Az OTPnél is van valami hasonló, Webkártyának hívják.
    Közben most olvasom, hogy _elvileg_ az OTPs Visa Electronnal is lehet neten fizetni. Akkor valszeg a Real rendszere nem fogadja el az Electron kártyákat, passz...
    További infók itt:
    www.otpbank.hu/OTP_Portal/online/BH01010206000000.jsp

  129. Dan:
    2007. 04. 08. 11:57

    Köszi a segítséget!
    Igényeltem ilyen virtuális netkártyát az otp-nél remélem jó lesz!;)

  130. cerberus:
    2007. 04. 08. 17:43

    Valaki tud nekem 1 olyan emberi lényt is mondani aki nyert már valamit.Tök mindegy hogy nem magyar felölem külföldi is lehet csak érdeklödnék ezzel kapcsolatba.Az a rossz ebbe az xpangoba hogy nincs fóruma ahhol érdeklödni lehetne másoktól hús-vér emberektöl akiknek lehet hogy sikerült nyerni.

  131. destiny:
    2007. 04. 08. 21:37

    hát amilyen lassan szórják a kreditet, szerintem még magyar biztos nincs. külföldi fórumokat nem nagyon ismerem, ezt az egyet találtam: www.anything4free.com/forums/index.php?showforum=161

  132. DGábor:
    2007. 04. 09. 14:26

    Pont jókor jött fel ez a bankártya dolog mivel holnap megyünk OTPbe megcsinálni.
    Destiny: akkor a sima visa és mastercard az jó lesz?

  133. destiny:
    2007. 04. 09. 18:18

    A sima Visa (nem electron) és Mastercard (dombornyomott) kártyákkal a legtöbb helyen lehet neten fizetni, emellett ugyanúgy használhatók üzletekben, ATMekben. Viszont a fenntartási költségeik ezeknek a legnagyobbak.
    A Maestro kártyákkal tudomásom szerint sehol sem lehet neten fizetni.
    A legjobb választás,-ha csak a netes fizetés miatt kell-, azok a spéci netkártyák, OTPnél a Webkártya, CIBnél a Netkártya. Általában ezek ilyen virtuális Mastercardok (nincs rajtuk mágnescsík). Ezeket kizárólag interneten lehet használni, bárhol ahol a Mastercardot elfogadják (kb. mindenhol).
    Nekem CIB-es Netkártyám van, ezt eddig mindenhol elfogadták ahol próbáltam (WoW, SecondLife, 888.com, Real, webboltok).

    Az interneten használható kártyákról bővebben:
    www.bankkartya.hu/

    Dgabor: röviden, jó lesz :)

  134. DGábor:
    2007. 04. 09. 20:11

    Köszönöm ezt a kimerítő választ! :)

  135. Tivadar:
    2007. 04. 10. 22:36

    Szia Destiny!

    Mivel végül kaptál 2 kreditet és visszakaptad azt az 1$-t is, most pár dolgot nem értek. Azonos bankkártyáról lehetséges több embert regisztrálni vagy sem? Az értük kifizetett pénzzel mi lett?

    Amúgy ha a programot letöltöd és installáláskor/indításkor nem kér semmit ami azonosítana, szerintem teljesen mindegy felteszed-e a programot vagy sem.

  136. Kétkedő:
    2007. 04. 10. 23:38

    Ha utánaszámolsz a kreditek ügyeskedés nélküli kiérdemlésének, tehát teljesíted az offereket:
    - Egy átlag 18 kredites cucc kb. 130$-ból kijön ami 25 ezer Ft körüli összeg.
    - Ebben még nincs benne a banki devizaváltások díja, amiről föntebb írtatok, ez nem olyan nagy összeg, egy ekkora tételnél számoljuk 1 ezer Ft-tal.
    - Plusz rájön a postaköltség, ami 30$ ~ 6 ezer Ft. Tegyük fel, hogy optimális esetben CIB bankkártyánk van és nincs átutalási díj.
    -> Ez mindösszesen ~32 ezer Ft.
    Nézzük csak meg a 18 kredit körüli ajándékok magyar árait. Optimális esetben ha az ember budapesti, megkeresheti a legolcsóbb webáruházat és választhatja az ingyenes személyes átvételt, ez esetben 45-70 ezer Ft ellenében hozzájuthat az adott ajándékhoz (az ár attól függ, mit is választott az ember, szvsz legkevésbé Motorola telefont, leginkább wii játékkonzolt éri meg a 18 kreditesek közül).

    Tehát AMENNYIBEN a cég becsületes, és nem átverés az egész (amit mindaddig nem tudunk, amíg valaki meg nem kapja az ajándékét) legjobb esetben féláron juthatunk hozzá álmaink készülékéhez, ha az elvárt (és mindenképp gyorsabb!) utat választjuk.

    A cégeknek nyilván emellett még mindig jó üzlet a dolog, mert sokan nem jutnak el az ajándékig, csak fellelkesülve elköltenek pár $-t és mint tudjuk sok kicsi sokra megy. (magyar mentalitással csak az ingyenes ajánlatok érdeklik az embert, de egy átlag amerikainak egy 20$-os ajánlat is belefér a "kipróbálom" kategóriába) Hozzávéve hogy az ajánlatok valamilyen szolgáltatás népszerűsítésére szolgálnak, valószínűleg akadnak szép számmal (nyilván nem a magyar viszonylatban, hanem pl. az amerikaiak, britek közül) akiknek megtetszik a szolgáltatás és tartósan igénybe veszik.

    De ne felejtsük el azt sem, hogy ezek a készülékek nem a magyar piacra lettek szánva, tehát telefonok, mp3 lejátszók esetében magyar menüről ne is álmodjunk, és ahhoz hogy az ember elboldoguljon a különböző cégek szabályai között, megkeresve a legolcsóbb kiskaput, erős angol tudás szükséges. A szállítás, valljuk be szintén magában foglal némi kockázatot, és egy ajándék esetében nem várhatja el az ember hogy ugyanúgy kárpótolják, mint egy olyan termék esetében amiért valóban fizetett. Végül az idő sem elhanyagolandó tényező, ami mint tudjuk pénz, és az xpango ajándékainak kiérdemlése bizony tetemes időbe kerül, akármelyik utat is választja az ember.

    (A számolásoknál mindig szándékosan bőven felfelé kerekítettem, több idő ráfordítással valamivel olcsóbb kombináció is megvalósítható. Az átváltásoknál az OTP devizaárfolyamait vettem figyelembe. A termékek árainak megkereséséhez a Google-t használtam.)

  137. destiny:
    2007. 04. 11. 0:54

    Tivadar: az értük fizetett 1dolcsikat is visszakaptam. A reaplayer nekem kérte az emailt meg a jelszót mikor először elinditottam. Valahogy csak be kell loginolni, különben honnan tudja hogy elő vagy fizetve?:)

    Kétkedő: kösz ezt a szép kis számítást, jól összefoglaltad a lényeget. Ajánlom mindenkinek hogy mérlegelje ezeket, mielőtt belevág!
    (Megengeded, hogy idézzelek az Xpango-téveszmék cikkben?)
    Egy dologgal azonban nem számoltál: minden kifizetett dollárért megkapod a vásárolt szolgáltatást is. Az Xpangós kreditek ezen felüli plusz ajándékok. Tehát ha az Xpangon kivülról regisztrálnál ezekre az ajánlatokra, akkor ugyanennyibe kerülnének, viszont nem kapnál melléjük pl. egy telefont. Nem az ajándékot veszed meg ennyiért, hanem a reklámozott szolgáltatásokat. Minden más ajándék :)

  138. Kétkedő:
    2007. 04. 11. 14:07

    Persze, idézz csak ha gondolod. Azzal viszont vitatkoznék, hogy megkapod a vásárolt szolgáltatást is: bár igen, így van, de az ég világon semmi szükséged rá, ha nem lenne az xpango eszedbe sem jutna pl. pénzért pókerezni :) Persze ha értelmes dolgokat árulna a cég, vagy olyan szolgáltatásokat hirdetne, melyek tényleg világviszonylatban érdekeltek (pl. magukat az ajándékokat is), akkor más lenne a helyzet, akkor nem is lenne ilyen gyanús a dolog hitelessége, nem illetnék piramisjáték jelzőkkel, stb.

    Viszont ami engem is érdekel, az az amit Tivadar tett fel előttem, és számomra nem egészen derül ki a válaszodból: akkor tulajdonképpen lehet egy bankkártyáról több embert sikeresen beregelni vagy sem?

  139. DOMy:
    2007. 04. 11. 16:52

    Halhó,
    Erre szerintem csak annyit tehetsz, hogy kipróbálod, persze csak akkor, ha vállalod a kockázatot. A dolog szerintem a real oldaláról teljesen OK, mivel nekik az a lényeg, hogy minél több ember regeljen, és nézze őket. Ami az xpango-t illeti, szerintem nem megy ilyen egyszerűen: egy sima címegyezés alapján is kivághatnak a francba, ha végeznek ilyet. Mondjuk, a legjobb megoldás erre tényleg az, hogy megbeszéled a barátaiddal a dolgot, az ő címükkel, nevükkel beregelsz/beregeltetsz, aztán utána már a real-nél vagy(ha jól tudom, akkor az xpango nem kér bankkártyaszámot, ami azonosíthatna).
    Egy szóval valószínűleg csak a realen fordul meg a kocka, és szerintem őnekik ez mind1.
    Sok Sikert!
    DOMy
    u.i.:ha persze van 17 spanod, akkor a dolog nem problémás, de egyébként...

  140. QWERTY:
    2007. 04. 12. 17:41

    Ahogy elnéztem az oldalt, a Real szinte az egyetlen amit így meg lehet csinálni, a többi Web hosting, póker, játék, online aukció, stb..., ami szerintem nem megyen majd ilyen egyszerűen, bár ne nekem legyen igazam.
    Már lassan 1 hónapja követem az oldalt, azért kíváncsi leszek mikorra lesz ebből valami. Kezd egy kicsit valóságsóóó íze lenni, mint anno, mikor szurkoltak a népek hogy Fix Y mikor dugja meg Fix X-et.

  141. majom:
    2007. 04. 12. 20:00

    jaj istenem de borzasztó naívak vagytok :( először gondoltam röhögök 1 jót, de inkább csak elszomorodtam...

    kívánom neketek hogy keveset bukjatok, de a leckét tanuljátok meg 1 életre: ilyen baromságokba SOHA nem szabad belevágni.
    sajnos nincs semmi ingyen, soha nem volt és soha nem is lesz. aki az ellenkezőjét állítja, ott mindig átverés van - ha csak nem jótékonykodásról van szó. itt egyvalaki fog jól járni: akinek utaljátok a pénzt ész nélkül.

    azt se felejtsétek el h a hitelkártya adatait kiadni sem túl szerencsés...

  142. DOMy:
    2007. 04. 12. 20:49

    Halihó,
    majom:
    Én megértem az álláspontodat, és lehet valami igazság a szavaidban. Többek között ezért sem láttam neki gőzerővel a dolognak, ha azonban Destiny-nek biztosan megjön a wii-je, akkor már én is elhiszem.
    Egyébként egyáltalán nincs ez ingyen, mert itt is óriási haszonnal dolgozik az oldal, és ebből csurrant, cseppent valami keveset nekünk..
    Mi meg csak kis senkik vagyunk, akik ezeknek a semmiségeknek örülni tudunk. Ha feljebb nézel, akkor megtalálod azt a kis röpke számítást (talán Destiny végezte), hogy az xpango mennyit keres azzal, hogy te megcsinálsz egyet az ajánlatokból. Ahhoz a keresethez képest egy N95, vagy egy Wii, főleg Amerikában nem pénz.
    (na jó, én is elvégzem neked, hogy ne kellen keresgélned. 1 cég mondjuk fizet 150$ egy offerért -ez teljesen reális- ha egy wii 17 kredit, akkor az 17 offert jelent, ergo 17*150$ az xpangonak, azaz 2550$+posta neked 30$=2580$, a wii pedig amazonon 370$, erre jön még a szerződés, nagyker kedvezmény: 300$, a tiszta haszon: 2280$ egy felhasználón...na ja, szinte ingyen van...)
    Egyébként ha nem tudnád a REAL, akinek kiadjuk az adatokat, az egy körülbelül olyan súlyú cég, mint mondjuk az apple QuickTime részlege...Egy ilyen céget vádolnál adatlopással? Phisinggel? Aztán meg, ha bebizonyítod a banknak, hogy ellopták a pénzedet, akkor megtérítik. Bátyámmal egyszer vettünk valamit a neten, és akkor ő ennek utánanézett, és elmondta nekem is.
    Ja, és nem nyakló nélkül utalgatjuk a pénzt, hanem ők vesznek le, 1 dollárt, csak a kártyahitelesség ellenőrzésére, és ezt későb a bank jóvá is írja neked (ha jól tudom, az eBay is ugyanilyen rendszerrel ellenőrzi az embereket...márpedig az eBay nem egy kis hely)
    És ezzel nem kioktatni akartalak, hanem csak elmondtam, azt, hogy pontosan kinek, hova milyen adatot, pénzt adunk ki.
    Ennyi!
    DOMy
    ja, és QWERTY: téleg, igazad van :D

  143. rammstein88:
    2007. 04. 12. 20:54

    Dear majom

    Itt senki nem mondja h ingyen mert ha elolvastad volna le van irva h az xpango minden egyes ember után aki beregel egy oldalon amit ők megadnak borsos jutalmat kap.Tegyük fel h a real-től minden ember után kap 50dolcsit no most ha havonta akár 100 vagy 1000ember beregisztrál amin simán megvan akkor az nem kis pénz és abból futtja nekik ezekre a cuccokra amit elküldenek és nemutlsó sorban ezeket is olcsóbban szerzik be mivel reklámozzak őket , szal itt az xpango jobban jár mint mindenki de nekünk is megéri

  144. DOMy:
    2007. 04. 12. 21:55

    Halihó,
    rammstein88: köszönöm, megbeszéltük, téma-ha majom nem kukacoskodik :D- lezárva!

  145. s3nki:
    2007. 04. 13. 9:47

    Örülök hogy nem vagyok egyedül az álláspontommal DOMy,rammstein88, QWERTY :) ,Destiny de ha mégsem jön be nabumm jobb mintha lottót vettünk volna nem igaz? :D
    Bár azért megjöhetne már a kredit...apropó szntetek mi lehet ami alapján a Real Networkösökkel felvéve a kapcsolatot megtalál engem az adatbázisába az Xpango? (név, cím, email?)
    Mert most ha pl.: a címet nem Kis u 10-nek hanem Kis utca 10-nek írtam akkor ezt vajon egy amerikai tudja hogy ugyan az?

  146. destiny:
    2007. 04. 13. 12:18

    majom: kipróbáljuk, elvagyunk, ha nem jön be, akkor sem vesztetteünk semmit, csak az időnket abból meg van bőven egyelőre :) A mai netkártyás megoldásoknál, még ha gonoszak is lennének, egyszerűen nem tudnak semmit sem kezdeni a hitelkártyaszámmal, mivel a hozzá tartozó számlán nincs pénz.
    s3nki: ez érdekes kérdés:) Amikor az xpangonál mész a realhez, oda ugye be kell írni a saját refIDdet. ez valszeg elküldi a realnek. Csak akkor azt nem értem hogy a mi a franc tart nekik 3 hétig...
    Az a legtutibb ha ugyanazokat az adatokat írod mindenhova. Sőt mindent ékezet nélkül írjatok. Nevetséges, hogy a 21.században se tudják normálisan kezelni az ékezeteket, dehát ez van.
    S3nki, ha nem jött még a kredit, ne aggódj, eddig 24 nap a rekord :)

  147. destiny:
    2007. 04. 13. 12:19

    amúgy boldog péntek13 at! Aki nem akar Xpangózni, az most vegyen lottót az 1 dolcsiból! :D

  148. majom:
    2007. 04. 13. 13:03

    de kukacoskodom :)

    sehol nincs olyan h egy szaros reg-ért valaki 150$-kapjon. ha van, mutassátok meg és már megyek is oda reggelni! :)
    gondoljátok már végig logikusan, miért fizetne ezért bárki is ennyit egy noname ember után??? ha ez igy lenne az oroszoktól, kínaiaktól, stb. naponta több 10000 reg futna be és pillanat alatt csődbe vinné az oldalt. gyerekek, könyörgöm gondolkozzatok!
    az egy dolog h ez az oldal valahogy megpróbálja "mosdatni a szerecsent" - nyilván azért h több madár járjon arra.

    az (is) a baj hogy ha eltűnik a pézetekkel + az adataitokkal az alvégen, sehova nem tudtok fordulni - mondjuk jogorvoslatért. persze ez sem ér legtöbb esetben semmit, de legalább a lehetősége legyen meg...

  149. majom:
    2007. 04. 13. 13:13

    destiny:

    mennyi pénzed ment el erre az egészre eddig (nem számítva az adataid kiadását), és mennyi pontod van eddig?

    megmondom őszintén én az ilyen szervezeteket lángszóróval irtanám, mert a károsultak nagy része olyan emberből jön össze akiknek amúgy sincs sok pénze (ha lenne nem tökölnének ilyesmivel). ez az én szememben különösen fájó pont (tudom milyen az ha az ember csóró de erre csak 1 jó megoldás van: ha tudsz menj el dolgozni, és meg fogod tudni venni amit szeretnél).

  150. destiny:
    2007. 04. 13. 14:41

    majom: összesen még nem járok 20 dolcsinál, a real-es egydolcsikat meg előbb-utóbb visszakapom.
    Az hogy a cég miért mennyi jutalékot kap, azt kb. ki lehet deríteni. mongyuk pont a realplayert nem találtam meg:)
    elmész ide: www.xpango.com/fe/htm/products/3rd_party_product.asp
    ezekre lehet regelni, ezekért ad kreditet. Választasz valamit, elmész az oldalára és keresel ilyen linket hogy Affiliate, vagy For Webmasters, vagy Referrals, ilyesmit. Ezek a nyilvános, akárki számára elérhető jutalékok. Az Xpango vagy ezekkel nyomja, vagy még többet is kap, mert gondolom jó sok usert szállít a cégeknek.
    Azt a 150 dolcsit valami pókeres oldalon láttam, azok megtehetik mert úgyse lehet olyan egyszerűen kiszedni belőlük :) De a többi oldalon is 20-80 dolcsis jutalékok vannak. például: order.1and1.com/xml/order/Commission

  151. QWERTY:
    2007. 04. 13. 15:11

    Nah szal összegezzük eddig 20 dolcsi ami nem is rossz ha azt veszük, hogy a Real player ingyenes szoftver :), aztán ehhez jön még. Ez egyre elkeserítőbb, hogy már beleöltél egy csomó pénzt, és még fogsz is.

  152. majom:
    2007. 04. 13. 15:43

    destiny:

    "De a többi oldalon is 20-80 dolcsis jutalékok vannak. például: order.1and1.com/xml/order/Commission"

    látod, fogalmad sincs erről az egészről... ezen az oldalon ha jól számoltam 24 ajánlat van. egy mondatra hívnám fel a figyelmedet a jutalékot illetően:
    The new customer must keep the package for at least 3 months; otherwise the commission will be recalled.

    vagyis 3 hónap után jár a jutalék. ez azt jelenti h a 24 ajánlat közül 2-vel 5-5$, 2-vel pedig 1-1$ haszon realizálható, feltéve ha:
    - normális szolgáltatás van-e a háttérben amiért tényleg van ember aki kifizet ennyit ennyi ideig
    - reális-e ez az ár és nem lehet-e ugyanezt megkapni máshol jóval olcsóbban/megbízhatóbb háttérrel (röhej ez a szerintük "világhírű" 1&1 nevű cég)
    - valóban elutalják azt a pár dollárt, vagy az első hónap befizetése után szarnak a fejedre és se szolgáltatást, se jutalékot nem kapsz soha (mert ugye akkor sem tudsz sok mindent csinálni, maximum elkönyveled h ezt bebuktad)

    namost h feltételezzük a legszerencsésebb együttállást, akkor sem fog összejönni abból a pár dollárból semmi az ég világon... - asszem ez könnyen belátható.

    ps.: 150$-os reget nyugodtan elfelejtheted... soha senki nem kapja meg "csak ugy" azt a pénzt.

    ps2.: 20$ az most 4e ft... annyiért már 1 jót lehet sörözni. de nem baj tanuló-pénznek még nem olyan sok. csak itt állj meg, vond le a tanulságot, és ne csessz el több pénzt erre a baromságra :) jótanácsként mondom, de nem muszáj megfogadni...

  153. DOMy:
    2007. 04. 13. 16:38

    majom:
    1.Figyi, még1-szer elmondom, hogy eddig Destiny csak az idejét pazarolta el, pénzét nem (mivel viszakapja az 1 dollárokat).
    2. Nem tudom, hogy ha valaki SZERZŐDÉSES PARTNER, akkor miért ne kaphatna több jutalékot, mint a mezei, utcáról besétált krapek? A kínaiak télleg csak 1-2$-árt kapnak, de viszont egy póker offer, ahol pénzt fektetsz be, az bizony sokkal többet ér nekik...Nem hiába szerencsjáték:100-ból 1-szer ha bejön, a többni a "bank" nyeresége! Ha te kiállsz az utcára, és hajtod be a jónépet a kaszinóba, és mindenki játszik egy keveset, akkor az a kaszinónak megéri, szerintem...
    Ugyanez megy itt is, csak online módban.
    DOMy
    ps.: csak időt veszített Destiny eddig, pénzt nem
    ps2.: én meg pontosan ugyanannyi időt veszítek, mint te, mivel én csak írogatok!

  154. majom:
    2007. 04. 13. 17:21

    HA visszakapja...

    de legjobb esetben is kiadta az adatait valami ismeretlen cégnek + valami programot is feltett a gépére nem?

    "ha valaki SZERZŐDÉSES PARTNER, akkor miért ne kaphatna több jutalékot,"

    ismered azt a mondást: ha nagyanyámnak kereke lenne ő lenne a villamos? :)

    "de viszont egy póker offer, ahol pénzt fektetsz be"
    persze, a sok kis névtelen senki aki ész nélkül reggel majd tolja be a pénzt a kaszinóba :)))) hidd el ezt ők sokkal jobban tudják h baromság. egyszer nézd meg milyen feltételekkel ad neked bármennyi pénzt is egy kaszinó... aztán majd meglepődsz :)

  155. majom:
    2007. 04. 13. 17:27

    "Nem hiába szerencsjáték:100-ból 1-szer ha bejön, a többni a "bank" nyeresége!"

    ez is mekkora hülyeség... voltál te már életedben kaszinóba? bár asszem már maga a kérdés is felesleges... nem baj, ne is menj soha.

  156. sityak:
    2007. 04. 14. 1:02

    majom:
    A visszakapját tekintve én már próbáltam a Real-t xpango-n kívül is, ahol 360ft-ot (mittomén milyen egységként volt kiírva, talán 1 font, vagy 1,5 euro, 2$, stb.. ), a lényeg, hogy kipróbáltam egy szolgáltatást a Real-nél. Hangsúlyozom, hogy Xpangon kívül! Úgyanaz a megoldás volt ennél is mint az xpangos real offernél. Az a 360ft visszajött, ezért feltételezem, hogy a xpango-s referes esetén is az lesz, mert azt a pénzt a Real kontrollálja. Amúgy ezzel DOMy 143-as hozzászólását helyeslem, ha elolvastad. A Real önmagában megbízható cég. És a náluk trial néven kipróbált terméknél a szerződési feltételekben benne van, hogy nem adják ki az adatokat 3. félnek, és az Xpango ez esetben 3.-nak számít. Szóval ezzel csak a logikáját szeretném megvilágítani, hogy a Real-offer teljesítésénél max annyit bukhatsz be, hogy nem kapod meg xpango-n a credit-et, mert a Real-en vett (kipróbált) cuccot még a trial időszak lejárta előtt lemondva visszafizetik. Azaz akkor fizetik vissza ha lejárt a trial időszak. Addig meg vársz. Amúgy 14 nap a trial +6-7 nap egy kártyára való kártyás kifizetés, tudom, mert netes fizetésnél volt már szerencsém ilyenhez + mint mondtam, Real-házatáján is már körülnéztem korábban, szal így van. tehát az 1$-t 21-25 napon belül való visszakapása teljesen rendeltetésszerű, és nem ad gyanakvásra okot. Akkor szívsz, ha nem mondod le a befizetést, mert akkor a bank felé irányítják, az meg kihajtja belőled, lásd eBay módra (ha még nem vásároltál ott, akkor nem feltétlen tudod mire gondolok, de a lényeg, hogy kihajták legalább az első hónapot, ha nem mondtad le, ez olyan pl. ha egy licitet elviszel eBay-en, akkor ki KELL fizetned, nincs visszakozás, nincs bekamuzom, hogy ennyit fizetek dolog). Nah röviden ennyi, a lényeget vegyétek ki belőle, azaz a Real megbízható, visszaadja, és nincs veszélyben még a Webkártya, vagy akárminek hívható internetes fizetési kártyátok adatai sem.

  157. majom:
    2007. 04. 14. 9:44

    oké, a real.com 1 dolog, de mi van a többivel? az h ők visszafizették, vagy h korrekten járnak el nem garancia semmire a többi céget illetően.

    még mindig nem értem hogyan tudja bárki is elhinni h az ide-oda utalt 1$-okból összejöhet bármilyen komolyabb műszaki cikk...

    az is aranyos h nem pénzt adnak, mert arra már sokan nem mozdulnak rá hanem olyan műszaki cikkeket (drága mobil, játékgép, drága mp3 lejátszó) amikre a fiatal generáció sokkal fogékonyabb. és ugye közöttük nagyobb arányban vannak a tapasztalatlanabb, naívabb egyedek. na majd a "végén" egy részük megtanulja a leckét, de egy része reménytelenül ilyen marad. na velük majd 10 év múlva találkozunk a hiradóban ahogy tüntetnek a parlament előtt mert megint bedőltek valami béna trükknek, megint elhitték h kolbászból van a kerítés, csak sokkal-sokkal nagyobbat buktak.

    gyerekek! hamarosan itt a nyár, időtök mint a tenger. ha pénz kell inkább menjetek el melózni. a ti korotokban én is ezt csináltam, és újra ezt tenném ha még1x születnék. el lehet dönteni: melóztok és lesz pénz a nyár végére arra amit szeretnétek, vagy beálltok az álmodozó looser-ek közé akik elhiszik h majd ingyen (vagy nagyon kis erőfeszítéssel) kapnak bármit is, aztán csak a keserű szájíz marad a végére.

    de visszatérve a témára:

    destiny:
    egyet mondj meg. hány pontál jársz most...?

    az is tetszik, h ha ne adj isten valahogy összejönnek azok a nyavajás pontok, akkor - ha ez ekkora biznisz - miért kell pénzt küldened a szállításra??? :) miért nem kérnek érte még 2-3 pontot, aztán kész? :))) megmondjam a választ vagy kitaláljátok magatoktól is...

  158. destiny:
    2007. 04. 14. 11:48

    majom: dolgozni? azmitjelent?:D Kapsz valami pénzt elméletben, abbol a felét meg se kapod mert elviszik a járulékok meg ilyenolyan adók, aztán amit megkapsz annak is a 20%át áfára költöd. A végén 100ftbol felhasználhatsz 40et. mért jó ez nekünk? :P
    (erre ne válaszolj, csak poén. bár van benne igazság)

    eddig van kemény 3 kreditem, de jövőhéten számítok még 3ra.

    Ez jó kérdés, miért én fizetem a szállítást? :D írok nekik megkérdezem :))

  159. destiny:
    2007. 04. 14. 13:26

    s3nki! Épp most kaptam meg utánad a kreditet! mostmár van 4:)

  160. s3nki:
    2007. 04. 14. 16:17

    Destiny: :)
    Már kezdtem türelmetlenkedni és írtam nekik egy levelet hogy hol késik már mire ők nagy állszenten válaszoltak hogy hát ők már úgy látják hogy meg is kaptam ... na mindegy lényeg hogy megvan!! (9 nap alatt, akkor most szépen le is mondom :D)

    Amit legutóbb mondtál 4 krerdites Destiny azt nem tudod mennyi idő alatt jöhet meg?

  161. DOMy:
    2007. 04. 14. 19:10

    majom:
    Ne fikázzál már engem, én csak azt mondom, hogy van esély rá...
    Egyébként is, miért vesztegeted ránk az idődet? Hiszen "te vagy a nagy, az okos, akit az ilyenek nem érdekelnek" nem?
    Ja, és a többi offer nem adja vissza a pénzt, miért is adná? Hiszen éppen az a lényeg, hogy pénzt költsél!
    Viszont a real az egy ingyenes offer, ahol nem azért vesznek le pénzt, hogy nekik legyen, hanem azért, hogy később, ha nem mondod le a programot, akkor leutalhassák a maguk havi pénzét. Ez a leutalt havi pénz, az amit már nem kapsz vissza, tehát a real ebből fizethet az xpango-nak. Ez a pénz tehát egyezik pl. egy fogadóoffernél fogadott 5$-ral, vagy egy kaszinóban megjátszott a 10$-ral.
    Ezt még nem tudom, hányszor kell elmondani!
    DOMy

  162. 1 "hülye" aki regelt az xpangon és hitt a csodában:
    2007. 04. 14. 23:24

    na ez 1 fos köcsögség ez az xpango!!!!

  163. 1 hülye aki.....:
    2007. 04. 14. 23:25

    destili neked 4 credited van? dejó neked nekem 0.0 hihi

  164. Hülye vagyok:
    2007. 04. 19. 16:52

    Hali.
    Destiny mikor is kezdted el ezt a zixpangót?
    csak hogy tudjuk meg, milyen gyorsan gyűlhetnek a pontok...

  165. destiny:
    2007. 04. 19. 22:52

    Hülye: kb. egy hónapja... Szóval csodákra nem lehet számítani, hacsak nem fizet elő az ember minden hujesegre tisztességesen.
    Most havernak sem akarják megadni a Reales kreditjét, pedig ő saját kártyával regelt. Kezdek aggódni :) De karácsonyra csak lesz ebből valami, ha másnem valami ócska ipod, csak legyen :)

  166. rammstein88:
    2007. 04. 22. 9:22

    Hi,
    Most vmikor április végén vagy májusban készülök megvenni a clixemet és abból kihozni olyan 28creditet legalább mert annyiért már van egy n73-as amit elsütök és lesz kb 10ezer Sk-m azaz olyan 72ezerHUF,és ebből majd veszek újabb clixet meg teljesitek offereket,h meglegyen az N95 mert fogadtunk a haverommal 1kiló chipsben :), h meglesz, most csak az az 50dolcsi kell amiből megveszem a clixet,meg megcsinálom a real-t és én úgylátom h a hostgator egész jó mert 4credit és 1hónapra 10 dolcsi,de 30napon belül le lehet mondani és a 10dolcsit visszaadják,szal ez igy már 5credit és clixből már ha 23összejön akkor jöhet a mobil,remélem sikerül

  167. QWERTY:
    2007. 04. 22. 10:18

    Vazz Rammstein ezt most nem vágtam. Nekem még mindíg egyszerűbb gyüjteni és megvenni bótban.
    Valaki kapott már valamit???

  168. destiny:
    2007. 04. 23. 7:39

    Jó hír!
    Ma megint kreditosztás volt, 4 haver kapta meg a real-es kreditjét. Ezekkel együtt nekem is van már összesen 8 :)

  169. DOMy:
    2007. 04. 23. 14:21

    Király,
    Akkor még egyszer ennyi haver, és máris kiderül, kinek van igaza!
    DOMy

  170. SZ!A.:
    2007. 04. 23. 23:06

    mostmár engem is nagyon érdekel ez az egész, igaz h én már regeltem régebben, csak abbahagytam közben a vele való foglalkozást, mert már nem negyon hittem benne, de ha itt vkinek összejön és relative olcsón megkapja azt amit kért megcsinálom én is!!!
    go! go! go!

  171. SZ!A.:
    2007. 04. 23. 23:07

    és lenne még 1 kérdés!
    itt miért nem fogadja el a freemail-es e-mail címemet???

  172. rammstein88:
    2007. 04. 23. 23:09

    Hajrá destiny remélem megkapod amit akarsz és megmutatom muteréknak remélem megszponzorálnak ha látják h valóság nem csak szemfényvesztés ahogy majom barátunk gondolja.
    Amúgy nem imsertek egy Tóth Milán nevű csákót ? márc 30-án regisztrált a refer id-mel,remélem aktiválja

  173. sityak:
    2007. 04. 23. 23:17

    Hali!

    nah, a kreditosztás megvolt valóban, nekem is elkezdtek gyűlni, jelenlegi kiadásom 0 ft :).. szal eddig okés, amíg nem kerül semmibe, csak esténként pár haver rádumálásába, addig nincs gond, ezen felül kár rá fordítan időt, mert csak fölös idő rááldozással megy, amugy nem éri meg :).. de ez még így belefér. Szal az uj elképzelésem, hogy krediteket bizonyos időközönként osztják ki, szal a kredit késésével akár lehet, hogy 20 nap után kerül kiosztásra, még ha az offer joval korábban volt. szal a dolog trükkje per pillanat a türelem, ebből látszik,h ogy rendszer is dolgozik azzal, hogy nehogy valaki tul gyorsan cucchoz jusson, ezzel nekik is garantálja az addigi szükségszerű reklámozást.. nah ennyi, sok sikert :) pénzzel azaz clixxel meg óvatosan, destiny írta, hogy az miért nem egy jó biznisz, fontold meg rammstein88.. drága ahhoz.. van ésszerűbb, bár egy kicsit több szorgalmat igénylő megoldás is..

    Üdv

  174. destiny:
    2007. 04. 24. 12:51

    Megjelent egy új ingyenes (1dolcsis) offer az entertainment kategóriában. Valami 1 napos trial a freebidding.com -ra.
    Megnéztem ezt az oldalt, de nekem erősen gyanús az egész. Regelés nélkül, a customer support oldalon a cancel részben, ha végigmentek a lépéseken, akkor az utolsó oldal hiányzik.. tehát nem lehetne lemondani a regisztrációt, ami eléggé gáz, mivel egy nap után ~40 dolcsit akarnának elszedni.

    Szóval egyelőre nem ajánlom senkinek ezt az offert!

  175. destiny:
    2007. 04. 26. 12:22

    Találtam egy másik Xpangos fórumot.
    www.exceem.co.uk/forums/xpango/

    Meg egy érdekes részt ahol az xpangos support arról panaszkodik hogy a magyarok elárasztották a rendszert :D
    www.exceem.co.uk/forums/xpango/13511-problem-xpango-support-emails.html#post150763

  176. gameboy:
    2007. 04. 28. 11:21

    Kicsit lemaradtam a dolgokról az utóbbi pár hétben...
    Akkor most az az út nem járható, hogy beregelek különböző emailcímekkel és egy bankártyáról utalom át mindegyik nevében az 1$-t a realplayernek?
    Vagy a rendszer nem engedi az azonos bankártyáról történő utalást többször?

  177. destiny:
    2007. 04. 28. 17:08

    gameboy: ha azt mondom, hogy lehet, akkor mindenki elkezd csalni és nagy valószínűséggel kitiltják egész Magyarországot az Xpangoból. Ez nem lehetetlen, több más internetes pénzkereső bigyó is megtette már.
    Szóval azt mondom, hogy nem lehet :)

  178. rammstein88:
    2007. 04. 30. 23:09

    Hello, na itt egy link az exceem-ről aki még mindig aszondja h átverés az nemlát a szemétől ezek a csávók már nem egy ingyen ajándékot szereztek meg és nem csak az xpangóról tehát nem átverés

    www.exceem.co.uk/forums/i-got-my-free-item/14705-free-nintendo-wii-fromxpango.html

  179. rammstein88:
    2007. 05. 05. 11:58

    Hello, találtam egy xpango-hoz hasonló weboldalt, itt egy offert kell teljesiteni és 5barátod kell meghivni és ők is ha teljesitik akkor jön az ajándék,van itt minden ps3,wii, xbox
    ime a link: www.getitfree.net/xbsbuezxzr

  180. rammstein88:
    2007. 05. 06. 9:07

    Ha regiztek akkor itt van egyolyan offer h 25free downloads ami hasonló mint a real van 14napos próbaidő és ha az letelt minimum 13euró-t kéne fizetni vagy leállitod az accountod.A getitfree-nél kicsit hosszabb a kreditosztás majdnem két hónap de jóval egyszerűbb megszerezni az ajándékot

  181. destiny:
    2007. 05. 06. 15:08

    rammstein88: majd szólj, hogy sikerült-e vele valami.

  182. destiny:
    2007. 05. 06. 15:09

    Megint kreditosztás!
    Most csak 2 jutott nekem. Összesen van 10.

  183. rammstein88:
    2007. 05. 06. 15:24

    Ok destiny majd szólok remélem meglesz.Náluk a help seszekcióban le is van irva h ők azé pénzt kapnak nem is keveset h ha rajtuk keresztül reggelek vhol.A múltkoriban olvastam a clixről érdekes dolgokat pl. volt olyan akinek 450ből nem volt már csak vagy 30 és még egy creditet se kapott (mondjuk lehet h még nem volt kreditosztás akkor amikor irta), de volt olyan aki 20-at kaoptt clixből szal merész vállalkozás mert lehet h csak 2 vagy 3 jön be de lehet h 350ből akár 20-25is, szerencsén múlik.

  184. Ancsa:
    2007. 05. 06. 16:20

    Hogyan lehet leiratkozni,törölni az accountomat az XPango-n?Köszi,

    Ancsa

  185. destiny:
    2007. 05. 07. 8:46

    ancsa: Kifejezetten törlést nem találtam. Annyit tudsz tenni, hogy átirod minden adatodat 'please delete'-re, aztán küldesz nekik egy levelet, hogy legyenek szivesek törölni. Ezt egyébként kötelesek megtenni, csak kérdés hogy mennyi idő alatt... Ezért nem árt átirni az adatokat.

  186. sityak:
    2007. 05. 07. 17:42

    destiny:
    az lehetséges, hogy 5 ismerősömből április végén ugyanakkor kb (azt tudom, hogy ugyanakkor, mert beszéltem velük, hogy intézkedjenek :D) megcsinálták a real-es offert, viszont egyelőre csak az egyik után kaptam még meg a kreditet. A késés ilyenkor rendben van még? vagy mire számítsak, esetleg írjanak egy mail-t xpango-nak, vagy jobb várni?

  187. sityak:
    2007. 05. 07. 18:17

    nah, mindenki.. aki nem vette volna még észre:

    a REAL.COM-os offer a shareresult.com -on keresztül elérhető.. namármost. :).. a vicces rész itt jön, hogy aki a shareresult-on keresztül jelenti be a real regisztrációt, az 15 zöldhasút kap regisztrációnként, azaz forintra számolva (jó árfolyammal legyen 200 ft/dollár), 3000 forint.

    Ami kreditenként is 3000-ret jelent, azaz egy psp ami 20 kredit, 60000 forintot ér.. és mennyi boltban? 70000 a giga pack.. szal nem is vagyunk messze a valóságtól, szóval xpango már a real-lel is kurvajól járhat, mert a 70000 hazai ár, külföldön olcsóbb.. szóval nekik MEGÉRI még így is.. remléem a bizonytalanok mostmár kicsit máshogy gondolkodnak ezek utána.

    aki nem hiszi:

    www.shareresult.com ott lesz a Real, szépen belekattintgatni, és lehet cuccolni.
    Vicces, hogy ha van saját oldalad, te is csinálhatod a 15$-os dolgot, ha rajtad keresztül regelnek. Szal have fun.

  188. sityak:
    2007. 05. 07. 19:40

    Bocs a 3. post-ért egymás után, szal utánanéztem a rendszernek még mélyebben.. éééés.. az eredménye az, hogy ELVILEG akárkinek az offer eredménye megosztható a Real-es esetben, mivel megvizsgáltam az xpango hívási módját, és nincs olyan művelet, ami alapján kötelezne, hogy egy account alól kell a participate gombot megnyomni.

    Azaz van egy URL, amihez egy egyszerű Javascript-es módon hozzáfűzi egy adatot a userről, és megnyitja azzal az uj ablakot, és voilá, máris megvan az offerre a visszaadás. DE, azért nem mondok konkrétumot, mert a csalás nem támogatom, márpedig ez magában hordja a kockázatot. A lényeg csupán az, hogy hogy a rendszer működése alapján elvileg egy barátodnak is megcsinálhatod a Real-es offert.. hangsúlyozom, hogy ELVILEG, és hangsúlyozom, hogy attól még nem tudom, hogy milyen információkat küld vissza xpango-nak a dolog, szal azonos bankkártya, vagy akármilyen más dologra utaló dolog ha szóba kerülne, akkor logikusan megvan ennek a kockázata, szóval jó lenne ha senki nem állna neki csalni, mert ahogy destiny is mondta, mind megszívnánk, akik dolgoztak vele keményen, azok is, szal csak mint infó volt mindez..

    Nah páh

  189. DOMy:
    2007. 05. 07. 20:33

    Halihó rammstein,
    Hol lehet ajándékot váltani a getitfree-n?
    Mert nálam csak a PS3-at lehet kiválasztani!
    DOMy

  190. DOMy:
    2007. 05. 07. 20:41

    sityak:
    Szerintem még mindig az a lényeg, hogy jó sokan regeljenek.
    Az xpangonak 17 db különböző reg utána megadja a real a pénzt-szvsz, hiszen 17-en kipróbálták a termékét. Az igazi kérdés, hogy a real ellenőrzi-e/gyűjti-e a kártyaszámokat. Mert ha igen, akkor a 2. használatkor kiszűrnek az adatbázisból....... ,de a kártyaszámok gyűjtése egyébként szerintem adatvédelmi szempontok miatt kizárható.
    De a legjobb akkor is az 1-szer használatos bankkártyaszám, azzal sohasem kaphatnak el, ez biztos!
    DOMy

  191. rammstein88:
    2007. 05. 07. 22:02

    DOMy: Én mikor regeltem nekem ki lehetett választani h mit akarok xbox360at,wii-t,ipod video-t vagy ps3at, de mondjuk ezekből a ps3 éri meg a legjobban mert it nem úgy van mint az xpangon h bizonyos számú kredit kell hanem 5ember mindenhez és sajátmagad is egy offert kell teljesiteni,csak itt ez a sok várakozás a gond mert azt irták h 30napon belül általában megadják a kreditet és ha nem csak utánna irjanak nekik az emberek mert addig nem válaszolnak úgy sem.Itt is ki van találva mert ritkán adják a krediteket és ezért nem is kell olyan sokat gyűjteni,és ahogy néztem itt még console játékok is vannak freebie-ként

  192. destiny:
    2007. 05. 07. 23:12

    sityak: én most vasárnap kaptam meg az április 5.én regelt haver után a kreditet, szóval bőven ráérsz szerintem.
    A supportról meg annyit, hogy néha válaszolnak, de legalább 3 hét, az eddigi tapasztalatok alapján.

    Amúgy eltűnt az a másik free offer amit nem ajánlottam. valszeg ők is rájöttek hogy valami nem tiszta vele :) Meg a Hostgatoros offer is megszünt, pedig az egész jónak látszott.

  193. rammstein88:
    2007. 05. 07. 23:41

    Hát jah irtó szemetek a hostgator-tól vártam 4creditet ingyen erre leveszik, gondolom rájöttek h mindenki csak 1hónapra fizetett 10dolcsit ,de még azt is visszanigényelte és azért nem olyan bőkezűek h adjanak 4kreditet ingyen

  194. DOMy:
    2007. 05. 09. 0:05

    Halihó,
    Ma "csak" 2 uilyen oldal jött velem szembe-ugyanis egy MacBookot szeretnék karácsonyra :D.
    Ajánlom ezt az oldalt, még 21 ember kéne, segítsünk egymáson. Azt ajánlom, hogy mindenképpen USA regiót adj meg, ugyanis csak ekkor kapod meg az összes ingyenes offert!
    www.notebooks4free.com/default.aspx?r=813272
    THX!
    DOMy

  195. atos30:
    2007. 05. 09. 22:29

    Lassan eltelt 2 hónap!
    Kapott már valaki valamit?
    Kezdek "hülye vagyok"-kal eggyüttérezni.

  196. niiiky:
    2007. 05. 10. 16:27

    És akinek nincs kártyája, igényelni se tudja azt amit írtál, mert még csak 17 éves ... az anyja nem hajlandó az övét oda adni, az mit csináljon?? Vagy az így járt?

  197. DOMy:
    2007. 05. 10. 21:54

    niiiky:
    Én ajánlom neked az OffersCentircet: tök ugyanígy működik, de bankkártya nélül.
    Nézd meg pl.: ezt az oldalt(ezt is ők működtetik):
    www.notebooks4free.com/default.aspx?r=813272
    Ez egyébként bizonyítottan működik, több TV-ben is kipróbálták, riportoltak olyan emberekkel, akiknek sikerült....
    Ha azonban a laptopok nem érdekelnek, válasszd a More Stuff menüpontot, és ott megtlálsz mindent, ami neked kellhet.
    Szóval hajrá, a cím változatlan!
    www.notebooks4free.com/default.aspx?r=813272
    DOmy

  198. rammstein88:
    2007. 05. 11. 15:44

    niiiky:úgylátom mi egy cipőben evezünk,mert nekem se naon hajlandóak odaadni a kártyát és még én is csak 17 leszek ősszel.De én azt csinálom h megpróbálok pénzt szerezni vhonnan olyan 20ezer HUF-ot és azzal számlát nyitni muterom nevére :D,ebbe még belemennének

  199. rammstein88:
    2007. 05. 11. 22:59

    Wazz má irni se tok, összekevertem a szezont a fazonnal. Egy cipőben járunk <->egy csónakban evezünk :D:D:D:D:D

  200. destiny:
    2007. 05. 12. 20:28

    hehe én vagyok a kétszázadik :p

    Megjelent egy új offer, eAuction Success. 8 dolcsi, 1 kredit. Viszont ez sem valami bizalomgerjesztő. 14 nap után 50 dolcsit akarnak majd levonni havonta. A külföldi fórumok alapján lemondani sem egyszerű. Tényleg nem nagyon látni semmit az egészből. Ezt sem ajánlom.

    Van egy normális 10dolcsis, 1kredites cucc amire elég egyszer befizetni és aztán békénhagynak. A Casino Bingo kategoriában a WorldWinner. 10 dolcsit kell befizetni, adnak mellé még 10et, aztán lehet pénzért játszani mindenfélet játékkal. Elvileg még nyerni is lehetne, de nekem nem jött össze :)

  201. rammstein88:
    2007. 05. 12. 22:32

    Nekem visszairtak egy mailemre és azt irták,h egy 250es clixből átlag 4-6 credit van meg van aki kevesebbet kap van aki többet,szal ez nem túl rossz

  202. rammstein88:
    2007. 05. 13. 15:58

    Hello, azok akik regisztráltak a getitfree-n ajánlom figyelmébe az audiobook nevű offer-t ami mindössze 7,5 dolcsiba kerül és elég az első hónapot megvárni én is ezt az offert csinálom,csak itt a creditosztás vmivel lassabb mint az xpangon

  203. destiny:
    2007. 05. 13. 17:55

    nah fiúklányok!

    Mostantól lehet izgulni. Elméletileg megvan a 18 kreditem, gyakorlatilag pedig 11. Ha tartják a szokásos tempót akkor olyan 3 hét múlva megadják az összes függőben lévő kreditet és kiderül a nagy igazság. Már alig várom :)

  204. rammstein88:
    2007. 05. 13. 18:22

    Hajrá,Hajrá,Hajrá,Hajrá,Hajrá,Hajrá!!!!!!!!!!!!!!!!!Reméljük június végére ott fox vigyorogni a képen a Wiiddel.Állitólag egy-két hét alatt leküldik

  205. DOMy:
    2007. 05. 14. 19:28

    Ezt nem hiszem el!
    Király!!!!!!
    Haverral meg mi kipróbáljuk a notebooks4free.com-ot, majd kiderül, tapasztalatokat majd írunk!
    HAJRÁ DESTINY!
    LE A HÜJE KÉTKEDŐKKEL!
    NO MAJOM!!!!
    :DDDDD
    DOMy
    WII

  206. rammstein88:
    2007. 05. 15. 18:08

    Na akkor szurkoljunk destiny-nek h meglegyen a Wii-je.Destiny én a helyedben 8-9nap után meg mondanám irnék az xpango-nak,h hol vannak már a kreditek mivel 7napot mondtak és igy minnél hamarabb meglesz.
    És aki még nem regisztrált a getitfree-n az megteheti ezen a linken,Kiemelt offer audiobook vagyis audible.com 7,5dolcsi

    www.getitfree.net/xbsgeysmiq

    DOMy:a notebooks4free-t már én is néztem és van egy sanda gyanúm h csak a nagy UK-ben érvényes

  207. DOMy:
    2007. 05. 15. 21:03

    rammstein:
    Ez így is, van, ugyanis MO.-t télleg nem is választhatod regisztrálásnál...most látom
    Tehát ehhez kell egy amerikai/angol ismerős...
    Még szerencse, hogy kéznél van egy ilyen :D
    DOmy

  208. torma99:
    2007. 05. 17. 12:03

    Azt hittem ez már annyira rég lerágott csont, hogy már nem dől be neki senki. Főleg ilyen Il ferrós időkben, hogyan hihetnek az emberek ilyen blődliségekben?

  209. rammstein88:
    2007. 05. 20. 17:28

    Hello destiny vmi fejlemény crditosztás téren ? ma telt le a hét nap mostantól lehet őket cseszegetni

  210. DOMy:
    2007. 05. 20. 19:22

    Halihó,
    Új oldal a láthatáron, ha valakit érdekel, itt minden referreálod keresetét te is megkapod...
    Powered by OC!
    www.GiftMonkey.com/?r=13940
    DOMy

  211. Peekaboo:
    2007. 05. 22. 10:42

    Én is rámozdultam erre az xpango-ra, majd meglátjuk mit lehet kihozni belőle. Sajnos hazánkban elég sokan bizalmatlanok a netes bankkártya használattal kapcsolatban, így itthon nem könnyű összeszedni a megfelelő számú embert.

  212. destiny:
    2007. 05. 22. 11:14

    Megkaptam a WorldWinneres kreditet, meg még egy juzereset. Van 13. Már kérhetnék ipodot :)

  213. sityak:
    2007. 05. 22. 11:38

    Nekem 9 kreditem van egyelőre összvissz, de egész ismerősi kört rámozdítottam, és ledumáltam velük, hogy csak az én érdekeimért azt az 1 real-es csinálják meg, aztán békén is hagyhatják a dolgot, így ha az eddigi beszélgetéseim során 28 ismerős mondta, hogy már megcsinálta a real-est, szal megvan a lendület. Bár szükség is van rá, mert 3 cuccra hajtok egyszerre :D N95, PSP, iPod80GB, szal kell még pár ismerős, de a prioritás az N95-ön van :)

  214. rammstein88:
    2007. 05. 22. 15:50

    sityak:én a helyedben előtérbe helyezném a PSP-t és az ipod-ot mert az n95 még nem vmi hires,olvastam teszteket a fedőlapja csúnyán berezeg mikor vibrál, a kamera se az amit vártak tőle,a memóriakártyára azt a térképet teszik rá a gps-hez ahonnan jön a mobil,és sok más olyan dolog van amivel nincsenek megelégedve,én épp ezért várok még h kijöjjön a sony ericsson k850 ami szintén 5megapixeles lesz,vagy majd kijön az N95 javitott verziója vagyis az N95i
    Ha jól számoltam 18creditet meg lehet szerezni 47fontból csak ügyesen kell csinálni, 7 offert kell hozzá teljesiteni,és nekem pehem van mivel egyetlen ismerősöm se hajlandó megcsinálni mivel mind 18éven aluli, aki meg 18éven felüli az meg szintén nem akarja :(.
    Amúgy honnan van a 9kredit ismerősök által?

  215. rammstein88:
    2007. 05. 22. 15:51

    Van már aki teljesitett vmilyen offer-t a getitfree-n és megkapta a creditet ?

  216. sityak:
    2007. 05. 22. 18:48

    rammstein: személyes kapcsolatom van velük, és mindegyiket rádumáltam, hogy regeljenek, és a real-es csinálják meg, kicsit szöszmötölős volt, mert a bizalmi kérdés többször előkerült, szóval még hátravan a nagyrésze amugy is, de már megvan az ismerőskezelési stratégiám :) szerencsémre az én korosztályom már >18, szóval kártyproblémák már nem adódtak nagy általánosságban, bár páruknál igen, ha azok is már megcsinálták volna az offert, akkor több kreditre várnék :)
    a real-es offerre is csak az én sikerességem és ingyenesség bizonyítása árán mentek bele sokan, de akár azt is elképzelem, hogy páran még használni is fogják, ajánlgattam, hogy tényleg próbálják ki, stb, azt lesz ami lesz, ha meg nem tetszik, elmondtam, hogy hogyan zárhatják le a t-mát ezügyben

  217. sityak:
    2007. 05. 22. 19:02

    jah, és N95-ről énis hallottam pár nem tetsző dolgot, még a W950i az ami bejön, szóval még átválthatom ha ez kell.. N95-ről a térképes dolgot sejtettem, és azt, hogy ha magyar térképet + GPS követést is akarok, akokr már perkálni kella nokiának. Térkép letöltése egyszeri díj, bár talán ezt még ingyen is adnák (bár mit adnak manapság ingyen :) ), szóval talán a térkép része megoldható, viszont azért már kapásból 3000-ret perkálnom kell ha a magyar szoftvert fel akarom töltetni rá első alkalommal egy nokia szervízben, az meg, hogy a GPS követés menjen, annak heti/havi/éves díja van, ami éves összeg esetén már aránylag kedvező (asszem 60€/év - index.hu tesztje a forrás), ami 5€/hó, ami 1200ft.. egy hónap 8€, 2000 ft, szal ha külföldre kiemgyek, vagy ismeretlen helyre nyaralni, akkor még alkalmi összegnek elmegy a követés, amugy meg drága.. szal ez is csak egy ujabb és így már fölösleges marketingfogás. Igazából a térkép része nekem elég, meg ha útvonalat tud javasolni, a követés már fölös extra.. Amúgy fényképezője.. igazából tuti jobb mint most a 3250-ben levő 2Mpixelesem, de normál fényképezőt ez sem helyettesít, talán egy előnye van, hogy mostmár van benne fókuszálhatóság, mert eddig ez röhej volt.. 3250 bőven drágább pár olyan SonyE telefonnál amiben alapból van fókusz, ebben meg nincs se fókusz, se vaku.. amugy igazából olyan készülékre van szükségem, hogy WIFI legyen rajta mindenképp, minél közelebb lehessen elméletileg a pocketpc fogalmához, kezelhető legyen, szép, 3G nem érdekel, fényékpezés meg már csak alternatíva, félig meddig fölösleges is számomra, ritkán praktikus..
    a w950i nagy hibája, hogy nincs benne wlan, és emiatt nem azt választottam hanem az N95-öt, pedig ha lenne wifi benne, akkor az lenne az álomtelefon per pillanat. Láttam, hogy nemsokára megjelenik az SE-nek a P1 nevü, az sem rossz, de mire xpango-n lesz.. bár ki tudja :)..

  218. Peekaboo:
    2007. 05. 23. 9:14

    A getitfree-n ezt írják:

    "Please keep in mind that our advertisers may take 4 to 8 weeks to report an offer completion."

    Szóval ez alapján lehet még várni egy kicsit, míg jóváírják.

  219. rammstein88:
    2007. 05. 23. 15:33

    sityak:nekem sincs sokkal jobb telóm mint neked mert egy k750i-m van,igaz h novemberben akarom lecserélni k810re vagy k800i-re,mert lejár a szerződés,deaddigra tuti kidobnak vmi tutkó kis nokiát ami majd veri az N95-öt,ha meg pda-hoz hasonló mobil kéne p990i,csak a kamera nem a legújabb carl zeiss benne az a baj.Az xpango-tól mondjuk kicsit szemét húzás volt 40ről 48pontra fölemelni az N95öt

    destiny a world winners ingyen van? mert 10dolcsi tétet kell tenni h megadják,de van vmi bonus?mert a lasettersben 4creditet adnak és 50dolcsis tétet kell tenni de az első 5 tétet jóváirják szal ingyen 4pont

  220. destiny:
    2007. 05. 23. 21:59

    10et befizecc, meg adnak 10 bónuszt, szóval 20 dolcsival játszhatsz. De nyerni esélytelen... legfeljebb billiárdba, ahol ember ellen játszol.

  221. destiny:
    2007. 05. 26. 23:35

    hát... Ismét kreditosztás. sikerült kitolniuk velem. nem adták meg a 18. kreditem (még). Szóval most van 17, és még kéne 1... nem akar valaki regelni? :)

  222. sityak:
    2007. 05. 27. 1:43

    Ha olvastátok az exceem fórumjait, akkor ott volt egy kis kérdéssor, és felvetés, hogy miért van postaköltség már Anglián belül, stb.. a lényeg, hogy a konzolok credit-ára felment 1-el, hogy ezzel a postaköltséget csökkenteni tudják indokkal. Namármost a csökkenteni tudják, és a megszűntetik nemtom mennyire egyezik, a lényeg, hogy a Wii most 19 kredit. Uhogy:
    destiny: akárhogy is, még 2 credit kell neked, szal.. hajrá továbbra is, kiváncsi vagyunk már az eredményre :)

  223. rammstein88:
    2007. 05. 27. 21:12

    Hello,destiny a lasetters-t csináld meg 4credit tuti ingyen mert ottvan a lasetters oldalán h az első 5 fogadást 100%ban fisszafizetik összesen 500dolcsit fizetnek vissza és ha azt megcsinálod akár psp-d is lehet.Én is szivesen megcsinálánm,de muter vhogy nemadja a kártyát :(

  224. destiny:
    2007. 05. 28. 15:07

    lassetersből nem tudom kivenni a pénzem. Hiába ad 100% bónuszt a befizetésekre, nem lehet kivenni csak ha mittomén mennyi téttel játszottál, de leginkább elvesztetted az összes pénzt. Ráadásul csak csekken küldenek pénzt először, aminek 5 dolcsi a kezelési költsége.
    A bingós szarságokról meg ki van tiltva Hungary... biztos meg van az oka :) csak nehogy az xpangoval is igy járjunk.
    PartyPokerre befizetnék ha nem lenne már accom.
    namindegy szerzek még egy-két embert...

  225. destiny:
    2007. 05. 28. 22:45

    Valaki kérdezte, hogy 14-18 évesek hogy tudnak interneten használható kártyát szerezni. Most néztem szét az Inter-Európa banknál, nekik van egy konstrukciójuk kifejezetten 14-18éveseknek: www.ieb.hu/Content/RetailBanking/AccountKeeping/TeenagerAccount.aspx
    Elvileg lehet hozzá rendelni Kártyaőr szolgáltatást, amivel lehet kérni egyszer használatos Mastercard számot, amit lehet neten használni:)
    Hátránya hogy elég drága a többihez képest... 1000ft nyitóösszeg kell, és a havidíj is 250 ft körül van, ráadásul egy kártyaszám igénylése is 75 ft.
    Bővebben a kondíciókról itt: www.ieb.hu/Content/InfoSquare/ListOfTermsAndConditions/documents/kondilista2007-0601.pdf

    Egyébként szerintem cibezz számlát is lehet nyitni ilyen korban, csak a felnőtt díjakat kell fizetni. Bár ez nem valami logikus... meg kéne tőlük kérdezni. Meg persze egy szülőnek alá kell irni a szerződést, mondjuk az IEBnél is.

  226. rammstein88:
    2007. 05. 30. 23:00

    Jó estét mindenkinek!Destiny a gala bingo-bol nincs kitiltva Hungary és 2credit 10fontért és kapsz másik 10et az első tét után,nemtom h utalják-e vagy csekk, nézz utánna sztem érdemes,meg amúgy is 10fontot megér a Wii-d vagy amit akarsz

  227. destiny:
    2007. 05. 31. 15:40

    hát az lesz. Nyomatják ezt a cyberslotzot is... beregeltem félig, erre nem lehet országot váltani csak UKn belülieket. megkérdeztem a supportjukat, aszondják hogy a közeljövőben bővülnek, ami kb semmit sem jelent. Jelenleg csak UKbol lehet regelni.
    Még jó, hogy internationalként van reklámozva xpangon.

    Galabingo meg megint olyan, hogy amit oda befizetsz a tuti elveszett, mer csak akkor vehecc ki pénzt ha már a befizett, meg a bónusz értékét is megkockáztattad. Jó persze, ha úgy tekintem hogy befektetés a Wii árába akkor még megérné, de ettől függetlenül csak pénzkidobás :)

  228. destiny:
    2007. 05. 31. 16:05

    viszont a totesport az érdekes.
    Az első fogadásnál az xpango ad 1 kreditet, az 5. fogadsánál meg még kettőt.

    A totesport az első fogadás árát megadja bónuszban, de minimum 5 fonttal kell fogadni hozzá.
    Ha befizetek 11 fontot, fogadok egy 5 fontosat, akkor marad 11 fontom a bónusszal együtt, és lesz 1 kreditem. Utána eljáccom az 5fontos bónuszt, mert csak egybe lehet elkölteni. akkor marad 6 fontom. és eddig volt 2 fogadásom. A 6 fontból további 3 fogadásra telik, mert 2 font a minimum tét. Így pont kijön az 5 fogadás, és a 3 kredit kb 4000 Ftból. Ami egész jó, főleg hogy van esély nyerni is:)

  229. mokka:
    2007. 05. 31. 16:07

    Halalos Fegyver 7 >>> LOL

    feketefene.wordpress.com/2007/05/24/

  230. destiny:
    2007. 05. 31. 16:17

    egész jó lenne, ha elfogadná a cibes internetkártyát. de azt hiszi hogy valami US bank adta ki, azoknak meg tilos a szerencsejáték... ennyit erről.

  231. destiny:
    2007. 06. 02. 23:29

    bakker.
    van 20 kreditem :D

    most mit kell csinálni? :))

  232. sityak:
    2007. 06. 03. 0:56

    Várni, elvileg ők fognak szólni :P

  233. destiny:
    2007. 06. 03. 13:34

    aha akkor várok... már 2 hónapja várok áááá

  234. DOMy:
    2007. 06. 03. 20:02

    Ó, ISTENEM!!!!!!!!!!!
    Ezt nem lehet kibírni...
    Hogy ennyit b$$zakodjanak...
    Na, mind1, majd valahogy
    :D:D:D::D
    DOMy

  235. rammstein88:
    2007. 06. 03. 20:11

    bakker de szép látvány az a 20credit bárcsak lenne nekem is,sztem irj nekik e-mailt h küldjék az ajándékot

  236. sityak:
    2007. 06. 04. 8:40

    exceem meg anythingforfree fórumokon soxor szóba jött már, hogy mivan akkor ha megvan a kredit, és a válasz minden alkalommal a következő volt:

    Van egy várólista adott ajándékokra, és mikor a készlet feltöltésre kerül, akkor elkezdenek elindulni rajta. És csak akkor írnak email-t a kiszállításról+szállítási költség megfizetéséről stb.

    Szóval itt is igaz a dolog, hogy türelem, de ha ráirogattok email-eket, az már nem fogja gyorsítani a dolgot. legalábbis főleg még ne akkor sürgessétek, ha ennyire frissen van meg a 20 kredit. legalább egy kicsi időt mindenképp hagyjatok nekik, hogy felmérjék. Amúgy Wii-re lehet, hogy még akár egy hónapot is kell várnod, mivel az egyik legkeresettebb ajándék, és elég komoly várólistája van, ilyen még az xbox elite is amugy...

  237. destiny:
    2007. 06. 08. 1:01

    még mindig várok...

  238. rammstein88:
    2007. 06. 09. 22:10

    Szólj rájuk,és ha nincs Wii,kérj PSP-t vagy vmi mást én ezt tenném,de te tod,te creditjeid

  239. Thomas:
    2007. 06. 11. 11:58

    VOlna egy egy nagyon gonosz ötletem :

    ******** (cenzúrázva, túúl gonosz)

    vélemény ?

    Tamás

  240. destiny:
    2007. 06. 11. 13:27

    tamás: ne gonoszkodj :)
    Erről már volt szó valahol feljebb, beláthatatlan következményei lennének ha ez a módszer tömegesen elterjed. Az biztos hogy midnenki veszítene rajta hosszútávon. És ha máshogy nem, megoldanák a problémát úgy, hogy kihúzzák Magyarországot a célországok közül.

  241. destiny:
    2007. 06. 11. 13:35

    Egyelőre nekem is hiába van meg a szükséges kreditem, nem történt semmi. már 9 napja... Tegnap küldtem nekik mailt is.
    Bár ezeknél jó, ha 3 héten belül reagálnak valamire. Szóval várok, hátha...

    Azt nem értem hogy ha más cégek képesek órákon belül, legkésőbb másnap reagálni, ezek miért nem. Krediteket is csak hetente osztanak.
    Kezdem azt hinni hogy az egészet egy ember csinálja és néha unalmába foglalkozik is vele. Randomra elolvas pár levelet, a többit meg kidobja, aztán megy vissza jáccani :)

  242. sityak:
    2007. 06. 12. 18:27

    Hehe.. a sejtés hasonló, szerintem ketten csinálják :D az egyik Richard Simmons (e-mail alapján van vezetéknév, fórumon csak Richard néven van), a másik meg Sam néven nevezi magát, e-mailben Claude Samuel néven találkoztam vele... szal ketten vannak.. és igen.. néha utánanéznek, nemrég két haveromnak is én diktáltam le hogy mit írjanak email-ben a kreditkésés miatt.

  243. destiny:
    2007. 06. 12. 20:04

    na van egy jó hírem megy egy rossz.
    A jó, hogy válaszolt a Richard (egész jó reakcióidő hozzájuk képest).
    A rossz, hogy 4-6 hét a várakozási idő a wiire :(

    Most nemtom mit csináljak... Várjak még egy hónapot ölbe tett kézzel, vagy kérjek valami drágább telót/ipodot, adjam el, és az árából vegyek egy wiit?

    sityak: te vagy a haverjaid kaptatok már valami konkrétat?

  244. sityak:
    2007. 06. 12. 21:16

    az egyikük megkapta már a kreditet a kérésre, és ebből adódóan énis megkaptam, és ez a szokásos kreditosztás fogalmán kívül volt.. szal várom hogy hogyan tovább, most összesen 22 kreditem van, ipod-re hajtok most ezerrel, szal oda terelem a beszervezendő embereket :).. a másikuk.. mingyá rákédezek... még most üzenetírás közben
    ... megkérdeztem, még csak tegnap küldte el a mail xpango-nak, szal még nincs válasz... de szerintem nem lesz gond, mondtam neki, hogy csatolja hozzá a real jóváhagyását, és akkor nem lesz gondja.

  245. sityak:
    2007. 06. 12. 21:18

    bocs a multi-post-ért.. szal ajándékot még senki... én hajtok ezerrel, de ez nem csak rajtam múlik.. ipod 6 krediten áll, és 26 kell, de én addig rugdosom a beszervezetteket, mig a real-t megcsinálják, és eddig 15-en csináltak real-t, 28-an regeltek ipod alá, szal még 13 embert pofánrúgok, de a biztonság okáért még 3-4 embert beszervezek ipodnak... a 15ből 6ból lett eddig kredit, szal ha lesz új fejlemény, akkor szólok

  246. rammstein88:
    2007. 06. 12. 23:07

    destiny te tod én kérnék a helyedben egy 30gigás ipodot vagy psp value pack-et,azt az ipodot ha eladod simán veszel belőle Wii-t,de mondom csak tanács,és azért egy psp se rossz dolog sztem,megfelelő firmware-rel viszi a hackelt játékokat,veszel bele egy 1 vagy 2gigás kártyát arra ráraksz 3-4játékot és élvezed az életet.Én most rendeltem 2gigás MS Pro Duo-t 10000Ft-ért a K750imbe remélem minnél hamarabb megjön allig várom :-D

  247. destiny:
    2007. 06. 13. 1:50

    Fergeteges Xpango Akció!
    500 forint ajándék minden regisztrálónak!
    xpango.ingyenpenz.info

  248. nem semmi:
    2007. 06. 13. 23:07

    Akkor lehet a másik oldalról is törölni kellene a hozzászólásomat, mert így ronthatom az üzleted. :-)

    //megvolt :)

  249. sityak:
    2007. 06. 14. 18:04

    noh... kicsit alakítottam a dolgaim, és a meglévő 22 kreditemből 19-et egy ujonnan felvette 30GB-s iPod-ra cseréltem, szal ha reagálnak az email-re, akokr az ajándékravárás lesz hátra nekem is, ... 3 kreditet még a 80GB-s iPod-on hagytam, majd azért is küzdök, de most ez fontosabb.. persze még jön pár kredit az biztos, de talán ha látom, hogy küzdelemem gyümölcse közelít, akkor megint nagyobb lendülettel gyűjtöm az embereket :)..

    UI: igazából azért írok, hogyha valaki kreditosztást tapasztal, írja már be plz, mert már régen volt, és csodálkoznék ha kimaradnék belőle, thx

  250. destiny:
    2007. 06. 14. 21:11

    hát ha neked is azt irják hogy várjá még 4 hetet akkor gyanús lesz :D

  251. destiny:
    2007. 06. 15. 22:31

    van egy új egydolcsis offer, valami jósda. De sajna nem veszi be a CIBes kártyát.

  252. DGábor:
    2007. 06. 15. 23:36

    rammstein88: te hogy haladsz a getitfree-vel?

  253. joefromtexas:
    2007. 06. 16. 10:12

    destiny,vagy aki regelt már

    Vett valaki már clix-et? Tegnap vettem a pénzt már leszedték,de még in-active ordersként szerepel.Kell rá várni álltalában h aktiválódjon vagy vmi rosszul sült el?(mivel utaláskor egyszer megszakadt a kapcsolat).De mailt kaptam az orderröl, szóval nagy gond nem lehet.

    /bocsi h ide is irtam/

  254. destiny:
    2007. 06. 17. 0:29

    baszki leszedték a realt....
    mostmá csak a worldwinner van, ami működik is. 10 dolcsiér :(

  255. sityak:
    2007. 06. 17. 11:49

    pfff.. nah, nehéz lesz ismerősöket meggyőzni, az hótziher

  256. sityak:
    2007. 06. 17. 11:58

    Szeirntem a real-t amugy azért szedték le, mert vagy mert 99% lemondta, aki megcsinálta, vagy azért, mert voltak visszaélések ezzel kapcsolatban... szóval elképzelhető, hogy a meghívások megnnyiségét a real már sokallta, ahhoz képest, hogy hányan maradtak előfizetők, szóval jobbnak látta utánajárni, mint a feneketlen kútba dobálni a 15$-okat, amit egy-egy uj user után fizettek az xpango-nak...

  257. rammstein88:
    2007. 06. 17. 17:28

    DGábor:nekem még semmi ujsag a getitfreenél,akik reggeltek azoknak sins még kiirva h confirmed (nemtom vettek-e vmit),én audiblet csináltam de egyelőre semmi hir

  258. joefromtexas:
    2007. 06. 17. 18:56

    miért a wordwinner-nél 10 dolcsi depositot muszáj eljátszani, nem lehet 7 nap után visszautaltatni?

  259. destiny:
    2007. 06. 17. 19:01

    asszem a szabályzatukba benne van hogy nem lehet. de már nem emléxek, elvesztettem úgyis :)

  260. DGábor:
    2007. 06. 17. 20:54

    rammstein88: Akkor te se állsz sokkal jobban,
    meg én nem is merek belevágni mert nem tudom menyire igaz, hiába kerestem olyan forumot ahol leírják hogy müködik, egy darabot nem találtam, te menyire vagy informálva? Menyire megbizható és igaz?

  261. DGábor:
    2007. 06. 17. 21:01

    Na kiprobáltam a clix-et és egész jók a tapasztalataim:
    Egy 350ből nekem bejött 5 felhasználó amiből 4 creditet meg is kaptam 1 még fögőben van. Amugy érdekes modon ha a meglévő cucodhoz rendeled olcsóbban meguszod mintha egy új rendelést adnál le,
    Destiny: én ugy olvastam hogy kapok egy creditet ha megrendelem bármely clixet de nem kaptam még semmi ilyet, nem tudsz erről valamit?

  262. destiny:
    2007. 06. 17. 22:04

    jaja, elvileg a minden vásárlás után jár egy kredit, a clix után is. más kérdés hogy mikor adják oda, lehet akkor csak ha már lejárt a clix.

  263. DGábor:
    2007. 06. 17. 22:51

    Hát akkor aszem írni kéne mert már lejárt egy jó ideje

  264. rammstein88:
    2007. 06. 17. 22:52

    bazz gábor ku***ra irigyellek 5ből 4ért credit,az tök faxa,én is akartam clix-et venni de most a clix-re való pénzem ott csücsül a telómba egy 2gigás ms duo formájában,mihelyst lesz megint annyi zsém belevágok egy 450clixbe és megpróbálok kinyúzni belőle 18creditet h kapjak egy psp value pack-et és abba majd berakom a karim, addigra ugyis lesz egy nokiám amibe meg ugyse megy

  265. joefromtexas:
    2007. 06. 18. 8:59

    DGábor, arra emlékszel még h amikor vetted a clix-et utánna kellett-e várni, h aktivizálódjon vagy vásárlás után rögtön ment?

  266. DGábor:
    2007. 06. 18. 13:57

    rammstein88:remélem hogy előbb utobb meg kapom azt a másik kreditet is (a foszer egy USB flash drive-ot rendelt, valoszínűleg még vissza kel igazolnia vagy hasonló) illetve remélem kapok egyet azután hogy írok nekik.
    joefromtexas:Ugyanugy mint te én is kaptam egy e-mail és utána már nem kellet semmit csinálni, de könyen megtudhatod ha az ajándékodnál ahol a referal ID is van megnézed a details ott meg kel jelennie hogy menyi clixed maradt.
    Amugy érdekes modon nálam a vége felé jöttek a creditek kb a 300-ik után, addig vertem is a fejem a falba hogy ilyenbe invesztáltam, ám amikor egyszer bementem és egyből 4 plusz kredit ott fityegett hát az nagyon jó volt, remélem neketek is igy lesz, olyan érzés volt mint valami mini karácsony :D

  267. destiny:
    2007. 06. 18. 13:58

    akit érdekel, hogy miért tűnt el a reales offer:
    www.anything4free.com/forums/index.php

    röviden, egy kis köcsög csinált maga alá ezervalahány refet, és ezekkel csinálta a reales offert. Aztán jól kib*ták, és még ő van felháborodva. Szánalmas. Emiatt szopunk most, főleg én hogy kifizettem a reklámot az 500forintos akciómhoz...

    Ezért mondtam, hogy vigyázzatok, mert mindenkinek szar lesz. És hát tessék... hüje barom az ilyen. senkinek se tünt volna fel ha csinál 2-3 kamu real accot maga alá, de 25öt basz... az ilyennek nem való internet.

  268. destiny:
    2007. 06. 18. 14:03

    Nekem még mindig drága az a Clix. Most hogy befizettem Adwordsre, és nem tudok vele mit kezdeni, elkezdek xpangos reklámot nyomatni külföldi oldalakra. Meglátjuk mi lesz belőle :)
    Bár.. lehet nem is jön ki olcsóbbra mint a Clix. ilyen xbox, meg PSP meg hasonló kulcsszavakra 1000 forintba kerülne egy kattintás. Még jó hogy lehet szabályozni :)

  269. sityak:
    2007. 06. 18. 16:06

    ez van skacok, igazából nemtom hova tenin a dolgot, mert ugyanugy falazhat az xpango is mint a srác.. igazán átgondoljuk, akkor valóban xpango-nak igazat adni, mert a srác az anyázáson kívül mást nem mond, xpango meg mond egy érvet, hogy miért lett tiltva.. ilyenkor már csak az a gáz, hogy mikor fognak a valós és jogos levelekre végre válaszolni, mivan most a többi dologgal? azért kérdem, mert már két hete egy árva kredit nem volt.. egye fene, real-ről lemondok, 22 kreditem van.. abból kérek ipod-ot.. de most akkor azzal mivan, email már ottvan náluk egy hete, válasz nuku.. most azzal milesz.. ez az ami zavar, hogy most mi is szívunk ezerrel, főleg én, mert volt kb 4-6 ismerősöm akit behívtam volna real-re, de most már nem tudom mert nincs ilyen lehetőség.. pffff...

  270. joefromtexas:
    2007. 06. 18. 18:12

    aha, már megy a clix, ma indult be.

  271. destiny:
    2007. 06. 20. 2:37

    Találtam egy értékelést az xpangorol:
    www.gimme4free.co.uk/Reviews_Xpango.php
    kb. ugyanazt írják le, amire mi is rájöttünk. Szép az oldal, de a kreditek lassan jönnek, a support meg csak hobbiból van. Az ajándékra is sokat kell várni, bár kiküldik előbb-utóbb. A 250es Clixből meg 0 kreditjük lett.

  272. sityak:
    2007. 06. 20. 17:59

    A kocka megfordult? :P - kinek nem jön be az xpango oldala, ez a hozzászólásom pillanatában érvényes, kiváncsi vagyok mi lehet az oka

  273. sityak:
    2007. 06. 20. 18:02

    no para :) 15 perc offline után most már bejön

  274. destiny:
    2007. 06. 20. 19:06

    ilyesztgecc itt :)
    Hogy valami jó is legyen, mert az utóbbi időben nem volt: kaptam egy kreditet egy Uk only offerre, ráadásul 7 napon belül, automatikusan. :P
    Aki alám regelt, annak megsűgom miaz :))

  275. DGábor:
    2007. 06. 20. 20:17

    Akkor én szerencsés vagyok hogy kaptam 4 kreditet :P
    Destiny én jelentkezem azért az egy kreditért :D
    Én még a Mecha Game-et akarom megnézni attól fügetlenül hogy only UK :)

  276. DGábor:
    2007. 06. 20. 23:52

    Ugy látszik megint szerencsétlenkedik a Xpango szerver, már órák óta nem működik

  277. joefromtexas:
    2007. 06. 21. 1:46

    én is érzékeltem,de nálam csak a xpango.com nem jött be a www.xpango.com az igen.Mostanra már mind2.
    Olvasgattam picit..Nekem a kreditkártyám epassporte.Ami elvileg egy VISA kártya.Ez alapból egy virtual card, de lehet kérni plasztikot (ATMekehez) is.Igaz eddig kb fele az aránya a helyeknek ahol elfogadták a kártyát.(xpango clix ment,de pl. 1on1 psychic nem).Az utalás, ha elfogadják, kb. 2mp alatt megtörténik.Nekem ezen USD van,olyan amit interneten kerestem(adult webmaster programokkal, meg pókerrel :D).Ebböl meg hajlandó vagyok feláldozni keveset annak reményében hogy igy olcsobban hozzájuthatok 1 xboxhoz.

    Most kéne nekem domain meg hoszt.destiny vagy valaki, xpango-nál az 1és1 internet-töl érdemes? És az, hogy US offer vagy Internacional miben számít?Ha az ország Hungary akkor nem fogadja el ,vagy csak az utalásra gondolnak?

    A 250es clix most jár 59nél, eddig még semmi.

  278. rammstein88:
    2007. 06. 21. 21:05

    am sztem bármilyen offer jó amelynek a weboldalán nem feltétel h angol/amerikai legyél.csak ha akkor kapsz creditet ha le kell h küldjenek vmit pl blockbuster

    joefromtexas:az 1&1 sztem jó csak elég drága a 22font egy hónapra a legnagyobb csomag amiért 4credit jár

  279. DGábor:
    2007. 06. 21. 21:59

    Hát igen ezért volt jó a Hostgator, az olcsó volt és le lehetett mondani

  280. rammstein88:
    2007. 06. 22. 16:08

    de viszont lemondani ezt is le lehet mert olvastam h 60napos pénzvisszafizetési garancia van szal az első hónap után elvileg le lehet mondani

  281. DGábor:
    2007. 06. 22. 18:56

    Ha ez tényleg igy van akkor nem is rossz, az egyetlen baj hogy az hogy évente kell fizetni nem havonta(legalábbis én igy olvastam)

  282. Zoli:
    2007. 06. 23. 16:37

    hellosztok! müxik még a real player-es credit szerzés?

  283. Zoli:
    2007. 06. 23. 16:47

    Ja most olvastam h nem:(

  284. destiny:
    2007. 06. 24. 13:31

    sityak: van már valami az ipododdal?

  285. sityak:
    2007. 06. 26. 20:45

    semmi, várom a választ, ha lesz valaha, meg az eredményeket, a kreditek még mindig igy vannak, hogy 13 az N95-ön, 6 a 80GB-s ipod-on, és 3 a psp-n, és végül 0 a tervezett 30gb-s idpodon.. szal még nem rakták át
    :S

  286. destiny:
    2007. 07. 01. 13:14

    én most küldtem nekik egy mailt, de aza default válaszüzenet se jött rá, hogy megkapták a levelet.

  287. Shape:
    2007. 07. 02. 15:23

    Hello destiny. küldtem emailt légyszi válaszolj

  288. Rádiókabaré:
    2007. 07. 04. 12:01

    Jól hangzik, csak kár, hogy alám tuti, hogy nem regisztrálna senki...

  289. sityak:
    2007. 07. 06. 22:23

    kaptam még két kreditet.. ha tudnám, hogy mire :D.. van 24.. de az átpakolásról nincs hír

  290. destiny:
    2007. 07. 08. 11:24

    nekem se nagyon válaszolnak...
    Az Adwordsös hirdetésből bejött kb. 10 ember és 1 kredit, 3000 forintból, 1 hónap alatt. Utólagos fizetést választottam, a kártyámon meg nincs ennyi pénz, de eddig nem szóltak semmit :))

  291. destiny:
    2007. 07. 11. 18:39

    Elvileg ma kaptak pár Wii-t az xpangosok, de nekem nem küldtek emailt, hogy történt volna valami, úgyhogy valszeg megin nem kapok egy hónapig...

  292. destiny:
    2007. 07. 20. 17:18

    "Apologies for the delay in you receiving your Nintendo Wii. We are still
    experiencing major stock issues with this product as we are only receiving two
    or three units per week.

    We have been told to expect some more units from our supplier on the 25/26
    July. We have a couple of members that have been waiting since May for their
    Nintendo Wii, so obviously we will need to fulfill their orders before we can
    move onto yours, but we hope to receive enough stock to be able to do this
    next week.

    Once again we appreciate that this can be frustrating, but Apple still do not
    seem to be meeting demand for this console, considering it was released last
    year."

    Az a lényeg hogy ne kérjetek Wiit, mer sose kapjátok meg. Az Apple meg nemtom hogy jött ide :D

  293. DGábor:
    2007. 07. 23. 0:59

    Na szép, akkor anyi a wii-nek.
    Destiny te mibe invesztálod a creditjeidet ezek után?

  294. torma99:
    2007. 07. 24. 9:13

    Kezd már leesni a tantusz? :-D

  295. feri:
    2007. 07. 24. 10:48

    Gyerekek ilyenbe beledőlni kissé szánalmas :) Meg majd küldjetek el egy speciális emailt az összes barátotoknak és a Microsoft majd figyeli mennyit küldél el és azután majd kapsz pénzt :) Meg Wiit meg iPodot. Fel kéne már nőni és akkor nem vágnának át ennyi embert... Kifizettetek egy rakás pénzt, meg a barátaitokat is jól belerángattátok, nem átlátszó ez a dolog egy kicsit? Komolyan gondoljátok, hogy megéri Wiiket küldözgetni? :) A realitás érzet úgy látszik néhány embernél könnyen felülbírálható ilyen kamuval.
    Nah jó fizetgetést, meg pontgyűjtést, meg várakozást! Elvégre időtöltésnek tökéletes mulatság :D

  296. _rnd_:
    2007. 07. 25. 10:20

    Én, ha küldtök nekem 500 forintot, adok érte 1 pontot. Aki összegyűjt 20 pontot Wii-t kap! De télleg! Ja... és ha a haverjaitokat is beszervezitek, az általuk befizetett 5.000 forintonként is adok 1 pontot nektek!

    Érdeklődő van? 10.000 forintból Wii-d lehet!!! ;-D
    Igaz pillanatnyilag gondok vannak a beszállítóval de tutira küldöm majd a Wii-t... és persze sok-sok fórumon be tudom posztolni (álnéven) hogy már küldtem Wii-t meg minden...

    Valamint... még egy... nemtom ismeritek-e ezt: Hány éves vagy királyfi?

  297. sd:
    2007. 07. 29. 10:01

    ingyen wii.. tényleg.
    :D

  298. destiny:
    2007. 07. 29. 11:13

    Na most látom, hogy egyszerűbb kötekedeni, mint elolvasni az egész sztorit. Nem arról van szó, hogy semmit se küld az Xpango, hanem arról hogy Wii-t nem küld. Ha mongyuk kérnék ipodot Wii helyett, az itt lenne 2 héten belül. Csak mit kezdjek egy ipoddal...
    Egyebként elvileg jövőhéttől már a június óta várakozóknak küldenek, úgyhogy talán augusztusba meglesz :) Aztán felrakom a képeket és leshettek :p

  299. _rnd_:
    2007. 07. 30. 11:27

    Sajnos az ipod is épp elfogyott... de télleg...

  300. sd:
    2007. 07. 30. 14:27

    majd rajottok lassan h ingyen csak a pofon van

  301. Shortie:
    2007. 08. 04. 18:00

    Szánalmas...

    Egyesek már csak dacból nem képesek belátni hogy nagyon csúnyán átb***szták őket.

    Őszintén mibe reménykedsz Destiny?

    Annak idején 3.26-án írtam az első kommentet, Te már az elött elkezdted ezt a marhaságot. Azóta eltellt 4 hónap...

    A topic címe "Ingyen Wii - tényleg!", erre most kiderül hogy az már épp nincs. A következő hónapban már a többi ajándék sem lesz, pár hónap múlva meg lesz egy szép cikk az Indexen miszerint az Xpangoo üzelmeltetőit keresi a hatóság, mivel többezer felhasználónak nem küldik a cumót.

    Ismét felteszem a kérdést:
    Ismersz bárkit személyesen, aki bármit, egy ócska telefont, vagy bámit kapott volna innen?

  302. joefromtexas:
    2007. 08. 12. 1:13

    az hogy lehet hogy a clixem már rég lejárt összesen(600/600) jött belőle 2 unpaid clix referalls amiböl 1 lett paid amiért jár ugye az 1 kredit és most nézem jött még valahonnan 3 paid referall szoval +3 kredit. Tök jó, remélem nem valami hiba.

  303. gezakk_:
    2007. 08. 17. 19:44

    Hat sracok nemtom en eleg ketoldalu voltam ezzel a dologgal kapcsolatban. De mostmár szerintem is egy hülyeség:) Destiny sztem fogjatok össze jopáran és nyujtsatok be keresetet ellenük csalás illetve szerződésszegés ügyében ugy talán visszakapjátok a sok pénzt amit erre az egész marhaságra szortatok! Mint ami tévébe volt azaz autos botrány ILLFERRO-s ügy. (az xpango aprbetusen közli h neki barmikor jogában áll megváltoztatni a használati feltételeket - és ugye ezt elkell fogadni mielőtt elkezded -) Én már április ota figyelem ezt a blogot és már akkor is volt "ingyen" wii. Térjetek észhez!!

  304. gezakk_:
    2007. 08. 17. 19:46

    Hat sracok nemtom en eleg ketoldalu voltam ezzel a dologgal kapcsolatban. De mostmár szerintem is egy hülyeség:) Destiny sztem fogjatok össze jopáran és nyujtsatok be keresetet ellenük csalás illetve szerződésszegés ügyében ugy talán visszakapjátok a sok pénzt amit erre az egész marhaságra szortatok! Mint ami tévébe volt azaz autos botrány ILLFERRO-s ügy. (az xpango aprbetusen közli h neki barmikor jogában áll megváltoztatni a használati feltételeket - és ugye ezt elkell fogadni mielőtt elkezded -) Én már április ota figyelem ezt a blogot és már akkor is volt "ingyen" wii. Térjetek észhez!!

  305. destiny:
    2007. 08. 17. 20:07

    Többe kerülne a jogi hercehurca, mint amennyit fejenként beleöltünk, meg sztem semmi haszna nem lenne. Egyetlen fegyver, hogy nyilvános, külföldi fórumokon elkezdjük támadni screenshotokkal bizonyitva hogy köcsögök. Csak ennek megvan az a hátulütője, hogy erre ők azt mondják hogy viszlát és törölnek. És akkor már a remény is elszáll. Így legalább tudunk reménykedni, hátha :)
    Állítólag heti 2-4 Wiit tudnak csak szerezni, ezért késik a dolog. csak már 2 hónap várakozás után ez is elég gáz :D Karácsonyra csak meglesz...

  306. profit:
    2007. 08. 23. 20:30

    Én nem nagyon bíznék ilyen cégekbe. Tipikus pilótajátékos marhaság. Azaz az Ő koncepciójukat megértem és zsenialitás, de hogy egy ember
    ilyenekre holmi ajándéktárgyakért, amiért még postaköltséget is fizet,
    időt áldozzon, furcsának tartom. Nem tudom mennyi idő kellene 17
    ilyen ember összeszedésére . . . de az bizti, hogy nem 1 nap, sőt talán 1 hónapnál is több. Ha azt az egy hónapot munkával töltött esetleg több lové is bejöhet (igazi pénz) amiből azt vesz az ember amit csak akar. Ne érts félre nem vagyok ellene az Affiliate dolgoknak, sőt magam is szeretem azokat, de csak akkor ha értelme, no meg egy két oldalúan aláírt szerződés a háttérben -;)

    Tamás
    tozsdesed.googlepages.com/

  307. _rnd_:
    2007. 08. 27. 10:04

    Érdekes fordulatnak tartom, hogy fórumokra irkálnál negatívumokat miközben pont az volt a legfőbb érved az "ingyen Wii" mellettt, hogy sok fórumon olvastad hogy milyen fasza...

  308. destiny:
    2007. 08. 27. 10:56

    Én ezt sose mondtam. 2-3 nemzetközi fórumon olvastam kb. megbízható emberek (több, mint 200 hozzászólás) beszámolóit az xpangorol. Mindegyikben az volt a közös, hogy a support válaszideje 1-2 hét, és hónapokig vártak az ajándékukra, miután meglett az elegendő kreditjük. De megkapták. És gyanús módon, akik a fórumon panaszkodtak, hamarabb kaptak ajándékot, mint aki nem szólt :)

    Amúgy most nagyon beindult az Xpango, mert ráizgultak a spammerek, elárasztották a youtubot, meg egy csomo helyet, ahol kommentezni lehet. Naponta több, mint 1000 új reg van náluk, aminek sztem a fele kamu, de ez már legyen az ő bajuk. Csak küldjék már a wiimet!

  309. destiny:
    2007. 08. 27. 11:08

    Tamás
    na igen. egy szerződés sokat dobna a szavahihetőségén. A munkával megkeresett pénzzel meg az a baj, hogy hülye lennék Wiire elpazarolni, annál nekem többet ér :D

    17 embert összeszedni nem tart olyan sokáig, ha pl. suliba jársz. Ott az osztály- vagy tankörtársak alapból potenciális kliensek, akiket naponta tudsz nyaggatni, és nem tudnak ellene sokat tenni, úgyhogy előbb-utóbb belépnek :) Főleg ha fizeted nekik azt a pár dolcsit, mert elvileg még úgy is bőven megérné... Elvileg. Ezek után én sem kezdeném újból az biztos.

    Az a legidegesítőbb, hogy van egy halom ilyen cég, ami tényleg küld ajándékot, meg paypal dolcsit, nem csak igérgeti hónapokig. De azokat csak US vagy UK lakosok használhatják. Egyetlen nemzetközi ingyencuccos cég amiről tudok, az az xpangó.

  310. _rnd_:
    2007. 08. 28. 8:28

    Tegyük gyorsan hozzá hogy NINCS olyan cég aki küldi a dollárokat csak úgy... merthogy a legtöbb ilyen cég úgy működik hogy minden a partnercégeknél elköltött dollár után kapsz pontot, amiből aztán "visszaad". Nade a partnercégek 99%-a ilyen teleshopos, űbergagyi szarokat árul extrém dárágán. Veszel valami szart 100 dollárért (ami egyébként 5-öt sem ér) és visszakapsz 1 dollárt.
    Ébredj már fel! Pénzt keresni leggyorsabban átveréssel (ezt csinálják ők) vagy munkával (ezt meg pl. én) lehet.

  311. destiny:
    2007. 08. 28. 20:44

    persze, ez le is van írva, hogy így működnek. De amíg a "szar"okért összesen kevesebbet kell kifizetned, mint amennyiért a boltban megvehetnéd az ajándékod, addig megéri.(Már ha normálisan küldenék a cuccokat.) Gondolom ezzel egyet ért mindenki.
    Léteznek ilyen oldalak, csak sajna nem magyaroknak.

  312. _rnd_:
    2007. 08. 30. 11:06

    Olyan nincs hogy összességében kevesebbe kerül neked, mert akkor a cégek közül valaki pénzt bukik a mutatványon. Márpedig itt az a lényeg hogy TÉGED húzzanak le...
    Itt két dollár ott két dollár, és 100-ból lesz Wii, persze persze... Egyfelől a 100 dollárodért SEMMIT nem kapsz, mert valódi termékek/szolgáltatások nem kapcsolódnak hozzá. Másfelől a Wii se jön meg soha.
    De mentségükre legyen mondva a piramis-modellt tökéletesen megcsinálták, minden haverod belerángattad a "buliba" ;-)

  313. destiny:
    2007. 08. 30. 17:18

    _rnd_ Szerintem nem buknak, pont ez a reklámok lényege. A reklámköltség befektetés, nem veszteség :)
    Egy reklámot fizikailag elkészíteni, megjeleníteni, akármilyen internetes, vagy valóságos reklám, töredékébe kerül annak mint amennyit a reklámozó kifizet érte. Az internetes reklámban pedig óriási pénzek mozognak. Ha reklámozónak megéri, hogy pl. 10 dolcsit fizessen az xpangonak minden user után aki feliratkozik valami trial (tehét az usernek kb ingyenes) szolgáltatására/programjára, akkor nem veszít senki. Nyilván úgy számol, hogy lesz aki majd a trial után tényleg előfizet rá és akkor már meg is térült a reklámpénz. Ha meg nem, akkor így járt :)

    Piramis, piramis... mi nem az manapság. A teszvesz.hu is 500 forintot fizetett minden egyes alád regisztrált ember után. Vagy ha egy bankba nem tennének be több pénzt, vagy nem kérnének tőlük több hitelt, az is csődbe menne, neki is szüksége van folyamatosan az új emberekre :)

    "a Wii se jön meg soha." kijelentéseddel pedig egyáltalán nem értek egyet... majd nézz vissza 2 hét múlva. De inkább nem mondok még semmit ;))) majd lepődj meg :p

  314. destiny:
    2007. 09. 05. 16:42

    Amúgy, csak szólok, hogy
    MEGJÖTT a WIIIIIIIIIIIIIIII :DDD:D:D:D:D

  315. destiny:
    2007. 09. 05. 16:44

    úgyhogy MINDENKI BEKAPHATJA aki nem hitt benne :DD:D
    részletek az ingyencucc.info -n.

  316. Peck:
    2007. 09. 05. 17:43

    _rnd_: én vagyok az egyik belerángatott haver :)
    1 dollár volt épp csak a számlámon, annyi kellett csak.
    És a fenébe, hát nem azt is visszaadták? :D

  317. DGábor:
    2007. 09. 06. 19:34

    Gratulálok Destiny! :D

  318. destiny:
    2007. 09. 20. 19:53

    kösz :)

    ÚJ OFFER! 3 dolcsi, 1 kredit, megéri!

    Poker Scheme a neve, 3napos előfizetést lehet venni egy pókertipper oldalhoz és 1 kreditet adnak érte. A második napon nem árt lemondani, mert különben levonnak egyhavi előfizetést :)

    Bevette a netkártyát is, eddig minden rendben vele. Majd kiderül, hogy rendesen le lehet-e mondani :)

  319. destiny:
    2007. 10. 06. 21:48

    jah közben elfelejtettem írni, hogy megadták a kreditet, minden rendben ment.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van buzz-os felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





© 2007-2009 Destiny